ZETApress

hírportál

Ötven éve virágoznak

Idén 50 éves a Debreceni Virágkarnevál, amelyet néhány év kihagyás miatt idén 47. alkalommal rendeznek meg ? tudtuk meg délelőtt az MTVA Kunigunda utcai bázisán. Fotóink Lantai József felvételei. Az augusztus 20-i felvonulás mellett augusztus 13-a és 21-e között, számos programmal a város több pontján.

Az eseményt a közmédia kiemelten kezeli. Vaszily Miklós, az MTVA debreceni születésű megbízott vezérigazgatója kiemelte: a virágkarnevál egy olyan debreceni sajátosság, amelyre méltán lehet büszke az ország, ezért a közmédia kiemelt eseményként kezeli és több csatornáján élőben közvetít több programot. A hagyományos 180 perces virágkarneváli délelőtti közvetítésen és több helyszíni kapcsoláson túl a karneváli készülődésről is láthatnak kisfilmeket a nézők. A Debreceni Városi Televízióval együttműködnek a gyártásban.

Bódor Edit, a Főnix Rendezvényszervező Kft. ügyvezetője elmondta, hogy több magyar és külföldi előadó koncertjével, színházi és gyermekprogramokkal, 3D épületfestéssel várják a látogatókat az augusztus 20-i, hagyományos, több ezer fellépővel zajló karneváli felvonulás és a tűzijáték mellett. Fő-szervezőként felidézte, hogy Debrecenben már az 1900-as évek elejétől ünnepelték virágfelvonulással a város életében jelentős eseményeket, de nagyszabású karnevált 1966-ban rendeztek először. Azóta minden évben egyre több, nemcsak hazai, hanem számos meghívott külföldi résztvevővel rendezik meg a felvonulást augusztus 20-án. Mint mondta, az elmúlt ötven év alatt 550 kocsi vett részt a felvonuláson, öt kontinensről mintegy hatvanezer fellépő érkezett Debrecenbe és a kocsik díszítéséhez mintegy százmillió virágot használtak fel az elmúlt fél évszázad alatt.

Bódor Edit arról is beszélt, hogy a karnevált augusztus 13-tól számos program kíséri: a Nagyerdőben felépített szabadtéri színpadon koncertet ad mások mellett a Kaláka, Demjén Ferenc, a Habana Social Club, fellép az ExperiDance és a Békéscsabai Jókai Színház társulata is, a Kossuth téri színpadon pedig a Kodály Filharmonikusok, a Debreceni Helyőrségi Zenekar koncertjére és a Csokonai Színház Made in Hungária című előadására várják a közönséget. A programok megvalósítását Böhm György Jászai-díjas és Nádasdy Kálmán-díjas rendező segíti.

Nádházi Marianna virágkötő művész a sajtótájékoztató alatt Benárik Andrea hajába kötött egy gyönyörű csokrot. Andrea párjával, Garamvölgyi Attilával fog felvonulni az augusztus 20-i karneválon a Vasútállomástól a 6 km-re lévő Nagyerdőig. Az út menti VIP-zónában Tahóczki Péter, az Ikon Debrecen bártendere kínálja majd koktéljait, melynek alkoholmentes változatát mi is megkóstolhattuk az óbudai Konferenciateremben.

Bordos László Zsolt 3D mapping művész elmondta, hogy az Egyetem téren augusztus 18-19-én speciális vetítés tartanak és a legmodernebb technikával hozzák mozgásba az egyetem épületének hatalmas homlokzatát. Elhangzott az is, hogy a 20-i karneváli felvonulást nagyszabású fieszta követi, amelyre virágkötészeti bemutatókkal, virágkiállítással és folklór műsorokkal készülnek a szervezők, este pedig a mintegy ezer művész ? köztük Freddie, A dal 2016 győztese ? közreműködésével zajló show-műsor és a hagyományos ünnepi tűzijáték zárja a napot. Az egyhetes fesztivál augusztus 21-én virágkocsi-kiállítással és külföldi hagyományőrző együttesek műsorával ér véget.

Szóljon hozzá!