ZETApress

hírportál

Délceg a szépségversenyen

A Demetervin Délceg 2015-ös évjárata a Flyerz Tetovált Lányok Szépségverseny döntőjén mutatkozik be június 29-én szerdán este a DiVino Gozsduban. A Demetervin Pincészet Délceg nevű tétele a fiatal borász egyesület, a Junibor koncepcióborok sorában született meg az Élvezet után, Tokaj jó-ivású jellegét igyekszik bemutatni.

Alapját a 2002 óta készített pezsgőalapborok adták, amik 2010-re olyan érdekesek lettek, hogy csendes formában is szerették volna megmutatni a fogyasztóknak. Innen ered a név is, hiszen a pezsgők egyensúlyát a savgerinc adja, hasonlóan a délceg lovashoz paripája nyergében. A Délceg így az a friss, üde, gerinces száraz boruk, amely kellemes formában tükrözi a termőhelyet, a mádi karaktert.

A szigorú terméskorlátozással, azaz tőkénként 1 kilogramm alatti terheléssel termelt furmint és hárslevelű szőlőt (80-20% arányban) korán szüretelik, kíméletesen bogyózzák és préselik, majd spontán élesztőkkel, természetes módon erjesztik ki borrá acéltartályban, elkerülve a mikrooxidációt, megőrizve a primőr aromákat. A korai szüret és a tartályos erjesztés biztosítja a ropogós gyümölcsös vezető karaktert, amit a háttérben határozottan jelen lévő ásványos mádi jelleg tesz érdekessé és egyedivé. A kézműves készítésnek és a termőhelynek köszönhetően így egy olyan bort kapunk poharunkba, amelyet igazán jó inni akár a nyári melegben is, ugyanakkor mégis komoly és mádi.

Demeter Endre a minőség iránt érdeklődő fiatal generáció számára készített Délceg és Élvezet Junibor-koncepcióborai mellett a világörökségi tradíció fenntartását is nagyon fontosnak tartja, ezért a Mádi Kör eredetvédelmi egyesület tagjaként a Demetervin csúcsra hangolt, kézzel préselt, helyi tölgyben erjesztett dűlő- és parcella-szelektált száraz furmintjai és a tokaji borvidék presztízsét emelő maximális beltartalmú édes szamorodnik és aszúk is készülnek a patinás borászatnál ? tudtuk meg sajtósaitól.

Szóljon hozzá!