ZETApress

hírportál

Bartók 135 Debrecenben

Bartók BélaBartók Béla XXVII. Nemzetközi Kórusverseny és Folklórfesztivál lesz július 7-én csütörtöktől 10-én vasárnapig. Hongkong, Indonézia, Japán, Lettország, Izrael, Olaszország, Németország? ? csak néhány a 12 ország 24 kórusa közül, akik július elején ismét énekszóval töltik meg Debrecen tereit, a világ egyik legismertebb kortárs kóruszenei eseményén.

Napközben a Kölcsey Központban zajlanak a versenyek, esténként pedig a Déri Múzeum parkját veszik birtokba a kórusok, hogy a színvonalas hazai folklór-előadásokat követően ízelítőt adjanak hazájuk népi hagyományaiból. Szabadidejükben az énekesek utcai villám-koncertekkel és jótékonysági hangversenyekkel kedveskednek kórházakban és idős-otthonokban, vasárnap délelőtt pedig a liturgiák menetét színesítik a város templomaiban. A világszínvonalú versenyprogram mellett, melyet a Bartók Rádió élőben közvetít, helyi kézműves termékek és ételek vására, hazai kottakiadók kitelepülése, szerzői találkozók, dedikálás és szakmai fórumok várják az érdeklődőket. A Kórusverseny és Folklórfesztivál az országos Bartók 135 Emlékév rendezvénye.

A kortárs kórusművészet művelői számára kétévente teremt megnyilatkozási és találkozási lehetőséget a Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny. Gulyás György karnagy, főiskolai tanár alapította ezt a koncepciójában és színvonalában páratlan rendezvényt, melynek programjában kizárólag 1945 után keletkezett énekkari művek ? köztük magyar darabok ? szerepelhetnek. A Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny az alapítása (1961) óta eltelt 55 év alatt előkelő helyet vívott ki magának a nagyvilág zenei életében. Az eddig megrendezésre került huszonhat verseny, illetve fesztivál kórusénekesek, karnagyok, zeneszerzők tízezreit vonzotta Debrecenbe, alkalmat teremtve a XX. század második felében és a XXI. században keletkezett magyar és külföldi kórusművek bemutatására és a különböző nemzetek legjobb énekkarainak versengésére.

Szerte a világban úgy tartják, hogy a debreceni a világ tíz legjobb kórusversenyének egyike. Az amatőr és hivatásos énekkarok ? gyermek-, ifjúsági-, egynemű-karok, kamarakórusok és vegyes-karok ? részvételével zajló, elődöntőből és döntőből álló verseny, kötelező és szabadon választott művekből összeállított programokból áll. Az együtteseknek mindkét fordulóban egy-egy kortárs magyar művet is elő kell adniuk. Ezt egészíti ki szabadon választott műsoruk, melyben a nemzetközi kórusirodalom alkotásai szólalhatnak meg. Az egyes kategóriák győztesei végül megmérkőzhetnek a kórusverseny nagydíjáért. A Debrecenben nagydíjat nyert kórus automatikusan meghívást kap a 2017. évi Kórusmuzsika Európa Nagydíja-versenyre.

[youtube]https://www.youtube.com/watch?v=eLzUtF7D5g4[/youtube]

Debrecen város rendszeresen rendel új alkotásokat kortárs magyar komponistáktól, bemutatván, népszerűsítvén azokat. Az elmúlt évtizedekben elhangzott ősbemutatók száma 90-hez közelít. A magyar zeneszerzés szinte minden jelentős alkotója felkéréshez jutott, s az így keletkezett a?cappella és oratorikus művek tekintélyes hányada napjainkra a hazai és nemzetközi kórusrepertoár részévé vált. Idén sem maradnak el a Debrecen város felkérésére komponált művek ősbemutatói: Andorka Péter, Ott Rezső, Solti Árpád és Virágh András a?cappella kórusmű írására kapott felkérést, míg Huszár Lajos nagyszabású oratorikus művet komponált.

Szóljon hozzá!