ZETApress

hírportál

Kilencedszer a katlanban

Ördögkatlan9. Ördögkatlan Fesztivál lesz augusztus 2-6-án keddtől szombatig Baranya megyében ? tudtuk meg délután a Belvárosi Színházban. A beszélgetésen a tavalyival ellentétben ma nem vett részt Törőcsik Mari, az Ördögkatlan Fesztivál örökös fővédnöke.

Udvaros Dorottya, a Nemzeti Színház színművésze és Kovács Gerzson Péter táncos, koreográfus, az idei Ördögkatlan díszvendégei viszont részt vettek a sajtótájékoztatón. Mellettük Dinyés Dániel zeneszerző, zongoraművész (a Concerto szabadtéri koncert zenei vezetője és az Opera-beavató sorozat vezetője és résztvevője; Tasnádi István drámaíró; Ács Péter, az Óbudai Danubia Zenakar vezetője; valamint Kiss Mónika és Bérczes László fő-szervezők ismertették az ötnapos nyári programot.

2008-ban gondolta úgy Kiss Mónika és Bérczes László, hogy barátaikkal létrehoznak Baranyában egy mezítlábas fesztivált, ahol védnöküktől, Törőcsik Maritól lopott mottóval összegyűjtik a nem normális embereket, akik nagyon is normálisak, csak éppen korszerűtlen módon a nyitottságot, kíváncsiságot, személyességet és minőséget képviselik, és akiknek értékrendjében előbbre van az emberség és a szeretet, mint a haszon. Kölcsönzik mindezt a két védnöktől, az első Ördögkatlant még megnyitó Cseh Tamástól és a már említett Törőcsik Maritól. És most itt a 9. alkalom! Őrizzük immár létező hagyományainkat, és közben mindig kitalálunk újdonságokat. Alapvető célunk változatlan: a művészeti ágak legjobbjait hívjuk meg a négy katlanfaluba, s általuk teremtünk lehetőséget arra, hogy sok ezren találkozhassunk és jók legyünk öt napig.

A programban vannak még apró bizonytalanságok, és hátra van a finomítás, a díszítés, amikor pici gyöngyszemekkel teleszórjuk az egészet, de a lényeget már tudjuk. Jöjjön most egy igazságtalan válogatás, reklámfogásnak tűnő (mert az, az is) felsorolás. Igazságtalan, mert a meg nem említettek is fontosak számunkra, hogy a most is díszvendég lesz például Udvaros Dorottya és Kovács Gerzson Péter, és ez a címke természetesen produkciókat is takar; az idén különös figyelemmel fordulunk a fiatal alkotók felé, hívjuk a budapesti és a kaposvári színihallgatókat (Zsótér-féle Sirály, Vidnyánszky-féle Psyché), a pécsi művészeti kar kiállítóit; megtörténik eddigi legnagyobb vállalkozásunk: Bartók: Concerto-ja hangzik el.

Beremenden (Dinyés Dániel és a Hungarian Studio Orchestra) és hozzá világpremierként az Ördögkatlanra készíti el a Concerto táncszínházi változatát Horváth Csaba vezetésével a Forte Társulat; központi program lesz a Saul fia: szabadtéri vetítés, kiállítás, és reményeink szerint az alkotók közül is felbukkan egy-kettő-három?; Húsz éves lenne címmel nem feledkezünk meg az Ördögkatlan egyik elindítójáról, az immár a múlthoz tartozó Bárka Színházról; megtámadja a Katlant az Óbudai Danubia Mozart-kommandója (és persze Dinyés Daniék is Mozarttal jönnek, de immár nem beavatnak a Cosi fan tutte-be, hanem bemutatják azt); és persze színház színház hátán: Katona József Színház, Tatabánya, Kaposvár, Nézőművészeti, Orlai-produkciók?; Hrabal és Örkény portréja mellé Weöres kerül, és jön az élő irodalom is: Forgách, Háy, Kemény, Grecsó és persze Rájátszás?; a kisharsányi Teleki-kertben argentin cirkuszisták lesznek nap mint nap; a Mediawave után új nevet tanulunk: a Kovács Udvarházat Göttinger Paliék vezetésével elfoglalja a Caminus ? és nagyon jó lesz!; teli leszünk családi- és gyerekprogramokkal Rutkai Boritól az Almáig, Csokikoncerttől a Bóbitáig; és itt jönnének az állandó fellépők (barátok, perszehogy), akiket nem tudunk mindet felsorolni, de Quimbyre, Kiscsillagra, 30y-ra Besh o droMraés társaikra gondolunk, no meg a Faluturistákra és a k2-re, Berecz Andrásra és Lajkó Félixre? és a sor végére írjuk oda: Wombooo! Ötnapos mulatságra hívunk hát mindenkit, aki normális és aki nemnormális, és aki a szívét hozza közénk, az Ördögkatlan egyre bővülő emberséges közegébe.

Szóljon hozzá!