ZETApress

hírportál

Bethesda 150 a Vigadóban

Tegnap délután az ökumenikus imahét első napján jubileumi koncertet tartottak a Pesti Vigadóban, ahol a Magyarországi Református Egyház (MRE) Bethesda Gyermekkórház alapításának 150. évfordulójáról emlékeztek meg – tudatta Koroknay Klára. Stefánia-palotai kiállításukról idekattintva olvashatunk.

A zuglói székhelyű egészségügyi intézményt Hild József (1789-1867) neves építész tervezte, eredetileg víz-gyógyintézetnek épült, amelyet Bartl János kávéház-tulajdonos bővített és alakított át. A Bartl-villa a reformkorban meghatározó kulturális jelentőséggel bírt, ahol Liszt Ferenc is gyakran koncertezett. A tulajdonos halála után, a német-ajkú reformátusok által fenntartott Bethesda Kórház települt a villába, és kezdetben felnőttek gyógyításával foglalkoztak.

A létesítmény 1866-tól működik, a 150. évforduló alkalmából rendezett hangversenyen főként Liszt Ferenc művei hangzottak el, a hajdani Liszt koncertekre emlékezve, a Három Korál és a Tarantella. A színhelyül választott Pesti Vigadó úgy kapcsolódott az eseményekhez, hogy Liszt Ferenc számára kiemelkedő volt ez a hely, harmincnál is több alkalommal lépett itt színpadra, 1869-ben itt került sor első szerzői estjére, 1873-ban itt vezényelte a Szózat és a magyar Himnusz zenekari változatának ősbemutatóját.

Liszt Ferenc művein kívül, a jubileumi koncerten felcsendült Kodály Zoltán: Budavári Tedeuma, Cesar Frank: 150. zsoltára, és Jules Massenet: Meditation című műve. Közreműködött a Felső-krisztinavárosi Plébánia Gyermekkórusa, a Szent István Király Zeneiskola Tücsök-zenekara, a Zuglói Filharmónia, valamint a Szent István Király Szimfonikus Zenekar és Oratóriumkórus. Csellón játszott Dévich Gergely, zongorán kísért Kovalszky Mária és Berecz Mihály, szólista Miksch Adrienn szoprán, Pap Anna Inkeri mezzo, Nyáry Zoltán tenor, Cser Krisztián basszus volt. Karigazgató: Tüskés Tünde, vezényelt Záborszky Kálmán.

Dr. Áder János államfő levélben mondott köszönetet a Közép-Európa egyetlen egyházi fenntartású gyermekkórháza, a Bethesda valamennyi dolgozójának. Dr. Velkey György katolikus(!) főigazgató a gyógyító közösségüket meghatározó családias légkört emelte ki, az itt gyógyított gyermekek és szüleik számára megteremtett biztonságot, az Irgalom Háza orvosainak és munkatársainak szakmai fölkészültségét és elhívatottságát.

Ünnepi beszédében Balog Zoltán református lelkész, az emberi erőforrások minisztere a cselekvő szeretet példájaként méltatta az intézményt. Elmondta, hogy az intézmény ma a legjobb magyarországi kórházak egyike mind szakmailag, mind felszereltségét tekintve, legfőbb értéke mégis az ott dolgozók emberi hozzáállásában van. Felidézte az alapítók döntését, akik úgy látták, templom helyett kórházépítésre van inkább szükség, mert vannak olyan helyzetek és korszakok, amikor a cselekvő szeretet előbbre való. A koncert végén szerény fogadásra invitálták a résztvevőket, felvágták az ünnepi tortát, majd dr. Szabó István püspök, a Zsinat lelkészi elnöke mondott pohárköszöntőt.

Szóljon hozzá!