ZETApress

hírportál

Magyar bűvészsikerek

Magyar bűvészekMinden nemzet büszke azokra a honfitársaira, akik akár a sport, akár a művészetek területén világhírre tettek szert. Így vagyunk mi, magyarok is ezzel. Elvarázsoljuk a világot!

Jó visszagondolni azokra a magyarokra, akik világversenyeken szereztek elsőséget, díjakat kaptak vagy éppen csak ? látványos elismerés nélkül ?, egy földrész ismerte a nevüket és munkájukat. De talán még büszkébbek vagyunk, ha azt halljuk, hogy napjainkban is vannak követőik az elismert magyar művészeknek, sőt sok esetben az új generáció tagjai még elődeik sikerét is felülmúlják. A bűvészet ilyen művészeti ág. Több világhírű bűvészt adtunk a világnak, de szerencsére utánpótlásban sincs hiány: napjaink fiatal, tehetséges bűvészei sorra döntik meg a korábbi legeket. Nézzük meg, kik ők! ? kéri Jónás Fanni, WELL PR Ügynökség.

Badár Tamás kétségtelenül az ország egyik legtehetségesebb fiatal bűvésze, aki kiváló saját fejlesztésű trükkökkel varázsolja el közönségét. Fiatal kora ellenére már több mint 15 rangos hazai és nemzetközi szakmai díjat nyert, és nagy sikerű önálló estjein nézők ezrei láthatták már. Badár Tamás a Hungary?s Got Talent 2015 műsorában elnyerte a zsűri különdíját és a legígéretesebb fiatal tehetség díját.

Hajnóczy Soma kétszeres bűvészvilágbajnok, aki több mint 40 országban bűvölte már el a közönséget, kétségkívül legsikeresebb hazai illuzionista. Százmillióan nézték műsorát a kínai újévi tévéshow-ban, és nemrég megkapta az év legkreatívabb bűvésze díját. A legfiatalabb bűvész, aki 2015-ben már zsűritagként vett részt a Bűvész Világbajnokságon. Kínába már szinte hazajár: egyik legutóbbi, shanghaji fellépésen maga a kínai alelnök és a kulturális miniszter is végignézte előadását.

Holcz Gábor, a gondolatolvasás nagymestere Las Vegastól Dél-Koreáig számos országban bűvölte már el a közönséget: előadásain a rá jellemző magával ragadó, könnyed stílusban adja elő elgondolkodtató mentalista mutatványait. Holcz Gábor alakította Houdinit nemrég a Milánói Világkiállítás nagyszabású záró rendezvényén, ahol az álomszerű fantáziavilágú show-jában Houdini életének főbb eseményeit és jellegzetes mutatványait elevenítette meg. Sikeres hazai és külföldi színházi estjei keretében nemrég szerepelt a híres washingtoni Kennedy Center színpadán.

Galambos Fecó számtalan országban fordult meg fantasztikus műsorával. Rengeteg díjat nyert, így többek között a svéd, angol, szlovén és svájci bűvész bajnokságot, és dobogós lett a bűvész világbajnokságon. A szakmai díjak mellett legnagyobb magyar elismerése a Magyar Köztársasági Érdemkeresztje.

Napjaink legsikeresebb bűvészei a világon mindenhol nagy sikert aratnak. Akár a Broadway-n, akár a londoni West Enden, akár Dubai, Sidney vagy Las Vegas utcáin sétál végig az ember, jó eséllyel találkozik akár a fent említett magyar bűvészek nevével. Március 19-20-án szombat-vasárnap Az illúzió mesterei című előadás keretében Magyarországon lépnek színpadra a világhírű illuzionisták. Soma vadonatúj produkcióval, Galambos Fecó megható műsorszámmal készül, míg Igor Trifunov Budapesten is bemutatja a ’30-as évek Chicagóját idéző többszörös díjnyertes műsorát. A MOM Kulturális Központban rendezett show-műsorra korlátozott számban jegyek még kaphatók.

Szóljon hozzá!