ZETApress

hírportál

Aranyharang versmondónak

Asztalos Levente verset mondÉvzáró ünnepi esten és a 2015. évi Aranyharang Nívódíj ünnepélyes átadásán voltunk tegnap este a Pozsonyi utcai Kárászy Szalonban. A 2015. év Aranyharang Nívódíjasa Asztalos Levente versmondó lett, akit Levente Péter terjesztett fel.

A műsorban elhangzott Ady Endre: Elfogyni az ölelésben, Vallomás a szerelemről, Finita; Ady Endre: Krisztus-kereszt az erdőn, Karácsony; Juhász Gyula: Rorate; Gyurkovics Tibor: Karácsony; Heltai Jenő: Poéta sors és Romhányi József: Egy szú végrendelete című verse.

1971. augusztus 30-án Kisvárdán születtem, egyéves korom óta Egerben lakom. Édesapán néhai Dr. Asztalos István állatorvos, édesanyám Kőhalmi Mária nyugdíjas óvónő. 1991-ben érettségiztem itt Egerben a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban, l993-ban felszolgálói szakmunkás bizonyítványt szereztem. 17 éves koromban állapították meg pszichiátriai betegségemet ? írta magáról a díjazott.

Több alkalommal indultam országos versmondó versenyeken, ahol többször különdíjjal jutalmaztak. Az egyik miskolci verseny alkalmával ismerkedtem meg Linka Ágnes előadóművésszel, a Magyar Rádió szerkesztő-riporterével. Ő hívott meg az általa vezetett Memoriter Klubba, melynek azóta is tagja vagyok. Ezeken a havi rendszerességű összejöveteleken is mondok verseket. Az említett klub szervezésében önálló estjeim voltak, közel 10 alkalommal, a Rátkai Márton Művészklubban. Az elmúlt 10-15 évben több budapesti kórház rehabilitációs osztályain éveket töltöttem. 2005-ben megalakult az OPNI-ban a Tárt Kapu Színház, melynek alapító tagja vagyok a mai napig. Szerepeltünk a POSZT Fesztiválon és több alkalommal Budapesten a Fringe-n.

A Tárt Kapu Színházzal havonta fellépünk a KMO Kispest Munkás Otthonban. Itt is volt önálló estem. 2008-tól a jelenleg Tárt Kapu Galériában működő Üvegharang Társulatnak is tagja vagyok, ahol szintén volt önálló estem. Az említett galéria által létrehozott rehabilitációs díjjakkal többször jutalmaztak, ezek a következők voltak: Gárdonyi Gyűrű és Oklevél 2006. Móra Ferenc-díj 2012. József Attila-díj 2013. A legutóbbi elismerés 2015-ben Moravcsik Alapítvány Ki Mit Tud? vetélkedőjén vers-és prózamondó kategóriában aranyfokozatú első helyezést értem el. 2014. szeptembertől életvitelszerűen Egerben tartózkodom, innen járok Budapestre próbákra, fellépésekre ? fejeződött be a nívódíjas versmondó önéletrajza.

Szóljon hozzá!