ZETApress

hírportál

Rammstein az Arénában

RammsteinBombasztikus. Hihetetlen. Félelmetes. És időnként csak egyszerűen? húúúú! Ezek a kifejezések szokták elhagyni a rajongók száját egy-egy Rammstein koncert után. A zenekar mostanra ? és ebben az évben különösen ? mindent elért, amit rock együttes elérhet.

Koncertjeikre órák alatt elfogynak a jegyek, ha egy adott országban nem lépnek fel, az ottani rajongóknak szinte esélyük sincs más helyszínen belépőhöz jutni. Pussy című új videójuk játszását minden TV csatorna megtagadta ? egy hét alatt mégis több mint húszmillió ember látta a neten keresztül. A polgárpukkasztó, ipari metálnak induló, a mai napig csak német nyelven megszólaló csapat kikerülhetetlenné vált, és görbe tükröt tart az elkényelmesedett, sznob fogyasztói társadalom elé ? tudatta a Live Nation.

A Rammstein 2010-ben folytatja idén elkezdett turnéját, és garantálják, hogy a koncertek semmiben sem térnek el majd a 2009-ben látottaktól; kiba***ott nagy show, pirotechnikával, elképesztő látvánnyal és minden egyébbel, amitől egy Rammstein buli a hab a rockzene tortáján. 2010. március 16-án ezt a budapesti közönség is megtapasztalhatja a Budapest Sportarénában. Jegyek október 22-től kaphatók a Ticket Express és az Eventim országos hálózatában.

2 hozzászólás

  1. Roham a jegyekért

    Bár még csak egy napja lehet jegyet kapni a Rammstein együttes márciusi budapesti koncertjére, de itthon is hasonló rohammal nyitott az eladás, mint a turné többi országában: az első óra jegyfogyása megközelítette a Depeche Mode, Madonna és az AC/DC belépőknél tapasztalt keresletet.

    Vannak szektorok, amelyekbe limitált mennyiségű jegy kapható már csak; különösen az úgynevezett kiemelt állóhely jegyeihez nehéz már hozzájutni. Az internetes jegyrendelés külön technikai felügyelet mellett, folyamatos nyomás alatt, de rendben üzemelt a hosszú hétvége alatt, illetve jelenleg is.

    A legtöbb országban napok alatt fogynak el a jegyek a Rammstein mostani turnéjára, de volt olyan város, ahol órák alatt elkapkodták az összes belépőt. Aki volt már az együttes koncertjén, az tudja: a Rammsteint élőben látni kell!