ZETApress

hírportál

Julie kisasszony Budaörsön

A fotó Borovi Dániel felvételeA Budaörsi Latinovits Színház Julie kisasszony című őszi bemutatója még háromszor látható ebben az évben a Sanyi és Aranka Színházban. Előadás időpontok: november 18-a szerda, december 10-e csütörtök és 18-a péntek. Az előadás rendezője Berzsenyi Bellaagh Ádám, szereplői pedig Gera Marina, Zsigmond Emőke és Molnár Gusztáv.

Kovács Kristóf, a Budaörsi Latinovits Színház dramaturgja tollából egy új darab született August Strindberg: Julie kisasszony című műve nyomán. Az előadást a Sanyi és Aranka Színházban mutatta be a társulat Berzsenyi Bellaagh Ádám rendezésében, Gera Marina, Zsigmond Emőke és Molnár Gusztáv szereplésével. A részletekről az író-dramaturgot Bognár Éva sajtóreferens kérdezte.

? Strindberg Julie kisasszony című, 1912-ben bemutatott, majd a XX. század második felében egyre népszerűbbé váló darabját vették most elő. Mit mondanak a százéves sorok a ma nézőjének?

KK: A darabról annyit érdemes tudni, hogy egy olyan korban, amikor ez még nehezen kezelhető téma volt, a szexuális szabadság kontra társadalmi hierarchiákba való bezártság kérdését feszegette, meg férfi és nő viszonyának háborús jellegét. Tulajdonképpen a kiúttalanságnak egy emlékműve. A Julie kisasszonyt rengetegszer játszották Magyarországon is, és azért vált kult-darabbá, mert az a fajta feudalizmus, ami a darabban megjelenik, az Magyarországon mindig is jelen volt, az a fajta viszonylag gyors tempóban kialakuló és erőre kapó polgári réteg, amely számára a szexuális szabadság kérdései fontosabbá váltak, az viszonylag gyorsan megtalálta a hangját. Egyébként a világon, legalábbis az ún. euroamerikai-fehér-zsidókeresztény közegben, ahol a monoteista etika érvényben van és tételes törvényekbe, valamint a szokásjogba lett foglalva, ott ez a darab a témájával mindig sokakat szólít meg. A szexuális szabadság hiányát, illetve a társadalmi mobilitás kiúttalanságát írta le a szerző, még az I. világháború előtt. Irodalom- illetve drámatörténeti előzményei természetesen voltak, az utóbbi néhány ezer évben visszatérő kérdés ez.

? Egy régi vagy akár új fordítás helyett egy egészen újraírt változatot visznek színre a Latinovits Színház előadásában a Sanyi és Aranka Színházban, miért?

KK: Az alapötlet Berzsenyi Bellaagh Ádám rendezőé volt, hogy a szinopszisig visszabontva és aztán újra felépítve egy majdnem új darab keletkezzen. Úgy láttuk, a kérdés felvetése, a témája a darabnak mindmáig él, aktuális, mindig élni fog és aktuális marad, a kidolgozása, a figurák, a nyelvezet, az asszociációs világ viszont úgy éreztük, hogy elavult. Bizony hiába, a II. világháború utáni idők szexuális szabadság-erozíója, ugyanezek a tiltások, görcsök, tabuk, félelmek ott vannak minden nő és férfi lelkében, idegrendszerében, testében, tehát ez nem olyan kérdés, amit az idő megoldott volna, mert nem oldotta meg. Mindig van mit újra beszélni róla.

? Az eredeti drámában társadalmilag jól körülhatárolt szereplők vannak. Ez megmaradt?

KK: Ez egy kicsit diffúzabbá vált a mi változatunkban, nem annyira karakteres már, csak címszavakban, tehát az úr azaz úrnő, a szolga, és a harmadik pólus, mondjuk így, a jó szolga vagy hű szolga, aki megpróbál hidat építeni a kettő között, ő Kristin. Tehát van egy lázadó szolga, Jean és tulajdonképpen lázadó úrnő, Julie, aki egyszerre lázad a saját úrnő mivolta ellen és a saját lázadása ellen, tehát neki az az alapállása, vagy legalábbis az önmagával elhitetett, önmagának hazudott alapállása, hogy ez a rigorózus úr-szolga felosztása a világnak meghaladott, de ahogy ez ellen lázad, úgy tulajdonképpen önmaga ellen is lázad.

? Milyen nyelvezetet beszélnek a szereplők, mennyiben szólalnak meg másképp, mint az eredeti drámában?

KK: Megpróbáltuk nem úgynevezett mai nyelvre fordítani, egy időn kívüli vagy örökre érvényes, viszonylag minimalista nyelvet használunk, a monológok kivételével. Főleg Julie hosszabb monológjai mások, ezek elsősorban álmokról, vágyképekről szólnak, azokba pedig megpróbáltuk becsempészni a bizonytalan fogalmazásnak a lehetséges poézisát. Tehát mikor valaki annyira nem tudja még előre, hogy mit akar mondani, csak azt tudja nagyon, hogy el akarja mondani, hogy keresi a szavakat, kacskaringózik, körmondatokba bonyolódik, körmondatok labirintusában tévelyeg ? mint most én például… Szóval az volt a célunk, hogy ne legyen ósdi, de ne legyen aktualizált se.

? A történet megváltozott?

KK: A szinopszist megtartottuk, tehát a történet induló- és végpontját is, nevezetesebb fordulatait is ? amelyek persze csak tervezett és álmodozott fordulatok, mint például a szökés ? és a vége is ugyanaz az elkerülhetetlen tragikus bukás.

? Szerzői-dramaturgi elképzelés vagy a rendezői vízió része a szinte brutális, de mindenképpen naturális jelenetek színrevitele?

KK: Ez a sztoriból magából következik. Időnként elkerülhetetlen, hogy egy ilyen történet, ami szexuális és társadalmi ellentétekről szól, néha brutalitásba torkolljon. És mindez itt, az orrunk előtt, kézzelfogható, nagyon kis távolságban játszódik. A nézőnek se legyen hova menekülnie a brutalitás elől. Ez persze csak színpadi brutalitás, hiába hitegetjük magunkat a közönség átélésének kimérájával, azért az ember agyában hátul valaki folyamatosan azt mondogatja, hogy ?ez csak színház, ez csak színház, ez csak színház…? Tehát szabadabban csaponghat bizonyos fantáziánk, mint tenné azt esetleg a magánéletben, de elkerülhetetlen, hogy brutalitásba torkolljanak az események és az érzelmek, és legalább annyira elkerülhetetlen, hogy ezt ne próbáljuk meg diszkréten és finoman elkendőzni a közönség elől.

? Hogyha önnek nem lenne köze ehhez az előadáshoz és a szöveghez, csak megtudná, hogy bemutatják valahol a Julie kisasszonyt, elmenne megnézni?

KK: Igen, azt hiszem, igen. Azzal a kérdéssel, hogy vajon okosabbak lettünk-e 1912. óta. Érettebbek lettünk-e. De hogy milyen válasszal jönnék ki az előadásról, azt nem árulom el?

[youtube]https://www.youtube.com/watch?v=j4bEe4liCfk[/youtube]

 

Szóljon hozzá!