ZETApress

hírportál

Díjeső a SzínHáz-Kertben

Swing á la DjangoKiosztották a 2015. évi Városmajori Színházi Szemle díjait. A Tóték volt a legjobb előadás, díjat kapott Takács Katalin, Bajomi Nagy György, Czikó Juliánna és Csankó Zoltán is. Rangos díjat vehettek át a Bernarda Alba háza, az Édes Anna, a Magyar Elektra, a Figaro házassága, a Tóték, a Vitéz Mihály és az Istent a falra festeni című előadások, illetve szereplőik.

A Budapesti Nyári Fesztivál záró eseményeként délután kerültek átadásra a városmajori SzínHáz-Kert Bisztróban az immár 3. alkalommal, június 18-a és július 4-a között megrendezett Városmajori Színházi Szemle díjai. Zenei élményünkről a Swing á la Django gondoskodott, akiket június 28-án vasárnap este is hallhattunk a Városmajori Szabadtéri Színpadon. ? Az eseménysorozat már bőven túlnőtt egy fesztiválon. Bátran kimondható, hogy a nyári színházak üzemeltetése, melyek tíz hétre átveszik a kőszínházak közösségi helyszínteremtő funkcióját, értéket közvetít, mégis könnyed feltöltődést kínál a látogatóknak. Próbáljunk elképzelni egy nyarat előadások nélkül. Olyan érzés lenne, mintha megállt volna az élet ? értékelte Bán Teodóra, a Szabad Tér Színház igazgatója köszöntőjében az idei Budapesti Nyári Fesztivál eseményeit.

A Budapesti Nyári Fesztivál mindkét színháza: a Margitszigeti és Városmajori Szabadtéri Színpadok ideális, hiánypótló helyszínt teremtettek a magyar kulturális kínálatban. A Margitszigeti Nagyszínpad monumentális előadásai garantálják az exkluzivitást, ezáltal a telt-házas látogatottságot. Idén különleges élményben volt részük azoknak, akik az Ooh La La című éjszakai revü-cirkuszt, a Tosca operát vagy a kínai társulat Marco Polo kalandjai előadását megtekintette.

A Városmajori Szabadtéri Színpad a sokszínű felnőtt programok mellett küldetést vállal a gyermekek minőségi kultúra iránti érdeklődésének felkeltésében, a jövő közönségének kinevelése érdekében. A Színházi Szemle díjátadó köszönetnyilvánítás a partnerek támogatásáért, és megteremti a pillért a színházi szakma tagjainak egymással való találkozására, míg a budapesti nézők kitűnő vidéki társulatokkal ismerkedhetnek meg. ? Júniusban idén is köszönettel átvettük a stafétát a kőszínházaktól. Ezt a hagyományt jövőre is folytatni szeretnék. Egyben sok sikeres előadást kívánunk a budapesti és vidéki színházaknak a 2015/2016-os évadban, melynek bemutatóiból válogatjuk ki a jövő évi Színházi Szemle versenyprogramját ? fogalmazott a fesztiváligazgató az ünnepélyes díjátadón, ahol a díjazottakon kívül megjelentek a Szemlében részt vett színházak igazgatói, alkotói és művészei is.

A Hűvösvölgyi Ildikó, Böhm György, Karinthy Márton és Bán Teodóra alkotta illusztris zsűri, valamint a közönség szavazatai alapján a Városmajori Színházi Szemlére meghívott hét vidéki produkció mindegyike kiérdemelt valamilyen díjat, ami nem véletlen, hiszen a produkciók az elmúlt évad színházi kínálatából nem csak művészi színvonaluk által emelkedtek ki, hanem a körülöttünk lévő világról alkotott gondolataik közvetítésében is. Míg tavaly a legszélesebb értelemben vett szórakoztatás volt az előadások kiválasztásának szempontja, az idei program éppen azt bizonyította, hogy a klasszikusokat is el lehet mai ritmusban, újszerű felfogásban, adott esetben szórakoztatóan mesélni.

A 2015. évi Városmajori Színházi Szemle díjai

A legjobb előadás: Örkény István: Tóték ? Miskolci Nemzeti Színház, rendező: Béres Attila.
A legjobb női főszereplő: Czikó Juliánna ? Kosztolányi Dezső: Édes Anna; csíkszeredai Csíki Játékszín, rendező: Lendvai Zoltán.
A legjobb férfi főszereplő: Bajomi Nagy György ? Székely Csaba: Vitéz Mihály; szombathelyi Weöres Sándor Színház, rendező: Béres Attila.
A legjobb női mellékszereplő: Takács Katalin ? Bornemissza Péter nyomán Háy János: Magyar Elektra; kaposvári Csiky Gergely Színház, rendező: Horváth Csaba.
A legjobb férfi mellékszereplő: Csankó Zoltán ? Beaumarchais: Figaro házassága; Győri Nemzeti Színház, rendező: Erdeős Anna.
Különdíj: García Lorca: Bernarda Alba háza ? Békéscsabai Jókai Színház, rendező: Béres László.
Közönségdíj (300 néző felénél is több szavazata alapján): Mészáros Tibor: Istent a falra festeni ? debreceni Csokonai Nemzeti Színház, rendező: Mészáros Tibor.

Szóljon hozzá!