ZETApress

hírportál

Pont Műhely a Sirályban

A társulat hozzáállása a dolgokhozOktóber 3-án, szombaton a Király utcai Sirályban mutatja be a Pont Műhely Szegedi Szabó Béla komédiája alapján készült Bill a mennybe megy című darabját. A távoli Mexikó egyik kis falujában játszódik a Keszég László rendezte komédia, amely a hit és vakhit témáját mutatja be.

Aki megtekinti a darabot, egyúttal arra is lehetőséget kap, hogy bepillantson a vakhit boszorkánykonyhájába, megnézze, hogyan is készül, hogyan dönt le bennünket valamiféle vírusként, s hogyan terjed utána emberről emberre. A szórakoztató előadáson jól megfigyelhető lesz, hogy amennyiben az erős meggyőződés mozdíthatatlan butasággal párosul, olyan küldetéstudat jön létre, amely tetszés szerint bármire felhasználható.

Nem akarunk aktualizálni, de kevés ennél aktuálisabb téma van ma Magyarországon, illetve akár az egész világon. A jelenséget nem is szeretnénk egy országra leszűkíteni, hiszen a butaság előtt nincsenek határok. A sötétség minden akadályt legyőz, egyetlen fegyverünk van vele szemben, ez a humorérzékünk ? mondja a darab rendezője, Keszég László.

Az előadás, ahogy a Pont Műhely eddigi darabjai is, szellemi frissességet kíván a nézőtől, vagyis aki egy visszafogott előadásra vágyik, inkább más helyütt keresse a nyugalmat. A társulat tagjai egy szlogennel is készültek az új bemutatóra: Ha csak színházat szeretnél látni, menj máshova, ha nyomot szeretnél hagyni a világban, nézz Pont Műhelyt! A bemutató idejére adja ki a zentai Zenta Kiadó Szegedi Szabó Béla: Bill a mennybe megy című drámakötetét.

A 3 felvonásos komédia szereplői

Sheriff, avagy Bill serif, majd hittérítő: Vicei Zsolt. Bobby nyúltenyésztő: Csillag Botond. Daisy háziasszony, Bobby felesége: Pereszlényi Erika. Elza háziasszony, Daisy barátnője: Gerle Andrea. Johnny nyúltenyésztő: Laboda Kornél. Elvis istenség: Varga Balázs. Joe, puccsista indián: Keszég László. Vak öreg indián: Laboda Kornél. Eulália apáca, a Babonás Nővérek Rendjének tagja: Baranyi Szilvia. Jelmez: Sinkovits Judit, zene és zenész: Szesztai Dávid. További előadások: október 4-e és 22-e, november 18-a és 19-e.

Szóljon hozzá!