ZETApress

hírportál

Napra koncert a Dunán

NapraTízéves jubileumi koncertet ad a Napra. Magyarország legkülönlegesebb folk-rock zenekara, a Both Miklós vezette Napra év elején ünnepli 10 éves fennállását. A jubileum alkalmából február 13-án pénteken nagy-koncertet adnak az A38 Hajó színpadán ? tudatta Nagy Szabolcs sajtóreferens.

A 2004 őszén alakult Napra az elektronikus és a népi hangszerek kiegyensúlyozott használatával egy nem hagyományos folk-rock zenekarként tört be a zenei piacra, igazán különlegessé pedig Both Miklós gitár-virtuóz játéka tette. 2007 júniusában már Párizsban képviselhette hazánkat az együttes A Zene Ünnepén, és ugyanazon a nyáron a Sziget Fesztivál Világzenei Nagy-színpadára is meghívást kapott.

A 2007 szeptemberében napvilágot látott Jaj, a világ! című albumuk, melynek létrejöttét két angol producer-guru, Ben Mandelson és Rob Keyloch segítette. A Jaj, a világ! 2008-ban elnyerte a legjobb hazai világzenei albumnak kijáró Fonogram-díjat, és a nemzetközi szaksajtóban is kedvező visszhangra talált. 2009 áprilisában Radnóti Miklós-versekhez írt zenét az addigra már ?gitárprímásként? elhíresült Both Miklós, az anyag pedig a Napra következő sorlemezeként jelent meg. Az album alig pár nappal a megjelenése után máris elnyerte a Budai-díjat.

2010 áprilisában megjelentették harmadik, Holdvilágos című albumukat. Mindazok a hívószavak ? Bartók Béla és Jimi Hendrix örökségének egyesítésétől az erdélyi népzenén át a kortárs zenéig ?, amelyek a Napra zenekarra korábban érvényesek voltak, ezúttal együtt szólították meg a hallgatót. A nagylemezeket még a 3 számos, Naiv című EP követte 2012 áprilisában. A Naprának tehát van miből merítenie a február 13-i jubileumi koncertjén ? Olyan dalokat is eljátszunk, amiket évek óta nem vittünk színpadra ? árulta el Both Miklós. Az estnek lesznek vendégei is, például Rácz Richárd szintis és Molnár Tamás szaxofonos. A koncertre 1500 forintért lehet vásárolni jegyeket elővételben az A38 Hajó pénztárában és honlapján.

Szóljon hozzá!