ZETApress

hírportál

Mária a Sufniban

Először Magyarországon, magyarul, hazai művészek tolmácsolásában kerül színre A Nagyvárosok Máriája című koncertszínházi vendégjáték a Katona József Színház Stúdiójában Astor Piazzolla zenéjével ? tudtuk meg a délelőtti fotóspróbán az alagsori Sufniban.

Kivételes színpadi élményben lehet részük a Katona József Színházba látogatóknak, hiszen mától látható és hallható a Piazzolla egyetlen operájából és tangódalaiból készült előadás, A Nagyvárosok Máriája. A hosszú, másfél éves előkészítő munka után megszületett esten az argentin tangókirály remekművében Mária, a nagyvárosban elvesző, érzékiségében is ártatlan prostituált története elevenedik meg. A ’60-as évek végén íródott Maria de Buenos Aires című opera igazi botránykő volt a korabeli Argentínában. A tangó konzervatív őrzői éppúgy támadták a szerzőt, mint a katolikus egyház, aki a szöveg radikális cenzúrázását követelte.

A tangószerző nagy szerelméről formázta meg Maria de Buenos Aires alakját, s bár az operát élete fő művének tartotta, mégsem ezáltal lett világhírű. Piazzolla nemcsak a tangót forradalmasította, azáltal, hogy a komolyzene világába emelte, vállalva a harcot a hagyománykövető irányzat híveivel, hanem témaválasztásában is forradalmi volt, hiszen valódi társadalmi problémákra mutatott rá. Az eredeti operát és Piazzolla egyéb tangó szerzeményeit újraalkotva született meg A Nagyvárosok Máriája című magyar előadás, mely a Katona József Színház Sufnijában mától látható. A főszereplő Mária, a melankolikus és érzéki utcalány, kopott kis macskaként szédeleg a nagyváros utcáin és éli meg a női lét szélsőségeit, akit Láng Annamária, Jászai Mari-díjas színművész kelt életre.

Rába Roland kiváló rendezése kiemeli Mária metaforikus alakját, jó érzékkel teremti meg az egyensúlyt koncert és színház között. A kompozíciókat Koltai Katalin, Junior Príma-díjas gitárművész, a Mezítlábas Zenészek vezetője hangszerelte. Az ötfős együttes ? Dóczi Áron: hegedű, Bartek Zsolt: klarinét, Koltai Katalin: gitár, Szatzker Zsanett: harmonika, Fervágner Csaba: nagybőgő ? egyben az előadás zenei tolmácsolója is. A dalszövegeket Závada Péter és Zöldi Gergely fordította. Jegyek a Katona József Színház jegyirodájában 2500 forintos áron kaphatók. Az előadások helyszíne és időpontjai: 2014. december 12-13-14-e és 2015. január 16-17-e, 19:15 óra.

[youtube]https://www.youtube.com/watch?v=1HzBZQNphG4[/youtube]

Szóljon hozzá!