Vendégségben Eszterházán
A Haydn Év 2009. nyári programjainak egyik kiemelt eseménye a fertődi Esterházy-kastélyban megrendezett Vendégségben Eszterházán fesztivál. A rendezvénysorozatot szervező Hungarofest Nonprofit Kft. KLASSZ Zenei Iroda célja az volt, hogy a hazai közönség is megismerhesse az Európában már méltán népszerű Haydn emlékére megrendezett fesztiválokat.
A négy alkalomból álló koncertsorozat minden előadása teltházas volt. Az irodavezető, Erdődy Orsolya szerint ez azt bizonyítja, hogy világszínvonalú komolyzenei együttesek itthon is nagy népszerűségnek örvendenek. A Vendégségben Eszterházán fesztivál koncertjein a bemutatkozott a belgiumi Haydn biennálé, a németországi Brühlben megrendezett Haydn Fesztivál, az osztrák Eisenstadti Ünnepi Játékok, és felléptek a visegrádi országok zenészei is.
A koncertsorozat lehetőséget adott a magyar és külföldi művészek közötti tapasztalatcserére, és több olyan megállapodás is született, amely alapján a jövőben magyar művészek látogathatnak el az európai ?testvér fesztiválokra?. A nemzetközi együttműködések első eredménye a Budapesti Vonósok Kamarazenekar idei nagy sikerű koncertje a belgiumi Mechelen városában a World Creation Day keretében, május 31-én.
A Kastélykoncertek Eszterháza 2009. sorozat következő fesztiváljai: Eszterháza szimfóniái ? augusztus 21-23, Haydn Eszterházán fesztivál ? augusztus 28-szeptember 6, Haydn Vonósnégyes fesztivál ? szeptember 11-20.
Esztergomi Liszt Hét 2009.
Idén második alkalommal ad otthont Esztergom városa a Liszt Hét rendezvényeinek augusztus 23-a és 30-a között. Az elhangzó zenei ritkaságok mellett a Liszt Hét különlegessége, hogy ez alkalommal az egyhetes koncert- és előadássorozat kórustáborral is bővül. A tábor résztvevői a Mátyás-templom ének és zenekarával a fesztivál záró koncertjén Liszt Esztergomi miséjét adják elő.
Esztergom volt a helyszíne 1856. augusztus 31-én Liszt első nagyszabású egyházzenei alkotása, az ?Esztergomi mise? ősbemutatójának. Ezen a napon maga Liszt vezényelte az Esztergomi Bazilika felszentelésére komponált Missa solennis-ét, mely korszakalkotó állomást jelent a XIX. századi egyházzene történetében, s melyet maga a zeneszerző is egyik legjelentősebb művének tartott.
Liszt Ferenc egyházzenéje a Duna partján augusztus 23-30-án
Az Esztergomi Liszt Hét 2009. kiemelt rendezvényei: Az Esztergomi Liszt Hét rendezvényeit Bogányi Gergely Kossuth-díjas zongoraművész augusztus 23-i koncertje nyitja meg, aki Liszt Harmonies poétiques et religieuses című ciklusát adja elő az Esztergomi Bazilikában. A Szent Efrém Férfikar és a Ventoscala Szimfonikus Zenekar augusztus 29-én, szombaton Liszt Szent Ferenc tematikájú műveit mutatja be autentikus helyszínen, a Ferences Szent Anna templomban.
Az Esztergomi Liszt Hét vasárnap esti záró rendezvénye augusztus 30-án a Missa Solennis, Liszt Esztergomi miséje a Mátyás-templom ének- és zenekara, valamint a kórustábor szereplőinek előadásában, Tardy László vezényletével, az Esztergomi Bazilikában.