ZETApress

hírportál

Koncertfelvétel a ZP-n

kowalsky_meg_a_vegaIdén tölti be 10. életévét a Kowalsky meg a Vega zenekar és ennek alkalmából az év végén egy koncert DVD-t is megjelentetnek a srácok. Ehhez az anyagot koncertjeik során rögzítik, a sorból pedig nem maradhat ki a Zöld Pardon sem, ahol július 11-én, csütörtökön este 19 órától lép fel a zenekar.

A Black Out soraiból egykoron kilépő, majd később visszatérő karizmatikus frontember, Kowalsky 2003-ban hívta életre az akkor még szóló-projektjének kísérőzenekaraként induló együttest, ami aztán szép lassan teljes értékű bandává formálódott, azóta pedig az ország egyik legtöbbet koncertező, legnépszerűbb csapatává vált. Eddigi karrierjük során hat lemezük jelent meg, számos díjat zsebelhettek be és fergeteges hangulatú, telt házas bulikat adtak országszerte. A Zöld Pardon nem titkoltan mind közül egyik kedvenc koncerthelyszínük ? tudtuk meg Dandó Ádámtól.

A ZP-ben mindig zseniális bulijaink vannak, fantasztikus az ottani közönség. Különösen szeretünk ott játszani, mondhatom, hogy szinte már hazajárunk oda. Ezért is volt fontos, hogy a most készülő koncert DVD-nkre ? amit a mostani turnénk anyagaiból válogatunk majd össze ? kerüljön fel olyan anyag, amit a ZP-ben forgattunk. Úgyhogy ezt a bulit is felvesszük, a legjobb pillanatokat pedig mindenki viszontláthatja majd az év végén megjelenő DVD-n. Sőt, így akár saját magát is felfedezheti az, aki eljön erre a koncertre ? mondta Kowa, a csapat énekese és névadója.

A banda a koncertezés mellett lázasan készíti hetedik lemezét, melyről egy kis ízelítőt is adnak a ZP-s koncerten, július 11-én, csütörtökön, este 19 órától. ? A jól ismert számok mellett bemutatunk egy-két új dalt a jövő év elején megjelenő lemezünkről is, illetve a Fanka és Kowa Expedíció albumról is előveszünk majd nótákat. Óriási buli lesz! ? tette hozzá a frontember. A belépő a koncertre 600 forintba kerül.

Szóljon hozzá!