ZETApress

hírportál

Párnakönyv a szalonban

Párnakönyv 2Önfeledt játék történelemmel és szerelemmel. Tavaszi tél. Latyakos, csontig hatolóan nyirkos. Jó összebújni és érezni egymást. S jó átadni magadat a színház szívet-lelket melengető csodájának s ismét átélni azt, amit egyszer már átéltél ? vallja Földeák Iván.

Kíváncsian mentem be a Rózsavölgyi Szalonba a Lévai Katalin: Párnakönyvéből készült darabra. Kissé féltem, hogy sikerült-e megőrizni az eredeti könyvben megírt szenvedélyt és frissességet, s nem csak amolyan színház-pótlóban lesz-e részem, ami meglovagolja a könyv nagy sikerét. Mekkorát tévedtem. Igazi játék ez, színjáték, még ha a színház zsebkendőnyi is, de nem ez a lényeg. A darabnak sikerült kiragadni a regényből, mit mondok, nem is a regényből, a történetből, a korból, két szuverén egyéniség kapcsolatából, szerelméből a lényeget. S ezt belesűrítették alig egy órába.

Lélegzetvisszafojtva nézzük, hogyan próbálja kiteljesíteni önmagát két művész, két hiteles ember a ’80-as évek fortyogó világában. Az egyik fényképezőgéppel, a másik tollal alkot, de mindketten ugyanazt látják és láttatják. S ugyanazért harcolnak. Csak éppen közben szeretik egymást, önfeláldozóan és igaz, öntépő szenvedéllyel. A férfit a féltés vezérli, amikor leszidja asszonyát, miért megy el egy tüntetésre, ahol ő is kap a rendőri spray-ből.

Az asszonyt a szerelmi aggódás vezérli, amikor meglesi, vajon miért fotózza szerelme a testüket árusító Baross téri páriákat. Mintha nem sejtené, hogy nem szexuális vágyból. De a szerelem vak és süket. S megnyugszik, mert sejtése beigazolódik, szerelme ugyanúgy az emberség nevében háborog és lázít fotóival, mint ő írásaival. Még civódásaik is lényegtelenek, a nőt a sok-sok kiaggatott szocifotó idegesíti, a férfit a mindenütt megtapadó macskaszőr. Mintha ez lenne a fontos. S a válóper után alig tudják magukat megtartóztatni, hogy ne essenek azonnal egymásnak ? szerelmi csatában.

A darab a történetet a végétől mondja el, a csodás találkozással és indulással kezdődik. Így a jó. Németh Kristóf és Földes Eszter pedig örül a jutalomjátéknak. Ha kell, önfeledten szerelmesek, máskor acsarkodva harcolnak önmagukért ? egymással. Az írónő szerényen meghúzódik a színpad szélén s bölcs mosollyal kommentálja hősei szenvedélyes csetepatéját és gyönyörű összeborulásaikat. A néző pedig kilép az utcára az első, s mindent eldöntő találkozás szép emlékével ? a darabból és saját életéből ? s odabújik párjához: Ugye nem kell elválnunk, hogy igazából szeressük egymást?

Szóljon hozzá!