ZETApress

hírportál

Kellett a Púder

Az Orlai Produkció legújabb bemutatójára Minden ötödik órában címmel április 10-én, szerdán 20 órakor kerül sor az Átrium Film-Színházban. A darab a jellegéből adódóan elhallgatott témát, a családon belüli erőszak kérdéskörét járja körül Bozsik Yvette rendezésében ? tudtuk meg a koradélutáni sajtótájékoztatón, a Ráday utcai Púder Bárszínházban.

Orlai Tibor, az Orlai Produkciós Iroda vezetője, Fullajtár Andrea színművész, Szabó-Székely Ármin dramaturg, Bozsik Yvette koreográfus, rendező és Tóth Györgyi, a NaNe Egyesület munkatársa elmondta, hogy ez a ?háziasított? erőszak sokkal gyakoribb és sokkal mélyebben gyökeredző probléma, mint gondolnák. Magyarországon minden ötödik órára jut egy a családon belüli erőszakhoz köthető bírósági ügy, de ez csak a jéghegy csúcsa. A világon minden harmadik nő élete során megtapasztalja a fizikai, lelki, szexuális vagy gazdasági erőszak valamilyen formáját. Az áldozatok nagy része nő és gyerek, de valójában az egész társadalom érintett és sérül, ki áldozatként, ki elkövetőként, ki néma vagy éppen beavatkozó szemtanúként.

Az előadás egyrészt a figyelemfelkeltés másrészt a csend megtörésének céljával jön létre. Olyan témákról és történetekről lesz szó, amelyekről mindenki hallott már, többen át is élték, de mégis azt érezzük, nem lehet róla beszélni ? mintha egy másik világ rémálmai lennének. Pedig hétköznapi emberek, hétköznapi családok el nem mondott történetei. A történetek egy része dokumentum alapú: bírósági jegyzőkönyvek, interjúk, levelek alapján született, más részük a kortárs világirodalomból veszi anyagát: többek között Bergman, Bukowski és Agota Kristof szövegeiből.

Az előadás rendezőkoreográfusa Bozsik Yvette több olyan produkciót is maga mögött tud, amelyben a prózai színház és a tánc találkozott egymással. ? Ebben az előadásban a szavak mellett a test is beszélni fog arról a hatalmi dinamikáról és erőszakról, amiről a valóságban is sokszor a test tudósít: zúzódásokkal, kék-zöld foltokkal, véraláfutással. A szereplő gárda éppen ezért vegyesen áll színészekből és táncosokból, így biztosítva ennek a bonyolult témának összetett, de világos színpadi megfogalmazást ? mondta Szabó-Székely Ármin dramaturg. Szereplők: Fullajtár Andrea, Rába Roland, Mórocz Adrienn bábművész, Vati Tamás, Samantha Kettle és a fekete bőrű Valencia James. Rendező: Bozsik Yvette.

Szóljon hozzá!