ZETApress

hírportál

KaposFeszt harmadszor

Ismét Kaposvárra figyel a világ. Augusztus 14-e és 20-a között harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál. Ezen időszak alatt a klasszikus zenei világ krémje megfordul Kaposváron, akik miatt több ezer érdeklődő érkezik Kaposvárra a világ különböző részeiből – tudtuk meg Balogh Mátétól.

A Bartók rádió és az EBU segítségével több ezer háztartásban ismerik meg a somogyi megyeszékhely és Magyarország nevét. Az évi 15 ezer helyszíni érdeklődőt és 70-80 millió rádióhallgatót vonzó KaposFest idén harmadszorra kerül megrendezésre Kokas Katalin művészeti vezető és Bolyki György fesztiváligazgató munkájának köszönhetően.

A fesztivál 14 világszínvonalú kamarazenei koncertjére egy hónap alatt elfogytak a bérletek és az augusztusi kezdés előtt már alig lehet jegyeket vásárolni. A sikerhez az is hozzájárul, hogy olyan komolyzenei művészek lépnek fel a Szivárvány Kultúrpalota színpadán, mint Kocsis Zoltán, Ivry Gitlis, Kelemen Barnabás, Alina Ibragimova és Jonathan Cohen. Sokan közülük, már korábban is jártak a fesztiválon, és annyira jól érezték magukat, hogy több évtizedes rangos fesztiválok helyett a KaposFestet választották.

A Szivárvány Kultúrpalota, mint a rendezvény központi helyszíne, tökéletes akusztikájával hozzájárul, hogy a Bartók rádió élőadásai és a többi koncertfelvétel kiváló minőségben eljussanak világszerte, rengeteg háztartásba. Az Európai Műsorsugárzók Uniója mérése szerint 85 ország több ezer háztartásába sugározza a KaposFest rögzített koncertjeit.

?A Kaposfest közönsége a minőségi turizmus csúcsát képviselő réteg, és legtöbbjük az egész fesztivál idejére Kaposvárra kötözik. Feladatunknak érezzük, hogy a zene mellett egyéb művészeti ágakban is hasznos, és magas színvonalú produkciókat nyújtsunk nekik ? véli Bolyki György, fesztiváligazgató.

Az idei kamarazenei koncertekre is telt-házat remélnek a szervezők, amelyeket műismertetők, Réz András film klubja, a Bolyki Soul&Gospel Kórus koncertje és több nagyszabású kiállítás tarkít majd. Köztük található az Esterházy műkincsek eddig még sehol be nem mutatott anyaga, Juan Gyenes fotóművész képei, valamint egy kortárs kiállítás.

A KORTÁRSAK című tárlat 22 alkotása közül 11 meghívott, nagynevű festő munkáiból és 11 pedig nyilvános pályázat útján bekerülő alkotásokból áll. A kiállítást Sturcz János művészettörténész állítja össze. A kiállító művészek: Braun András, Czene Márta, Gál András, Győrffy László, Hajdú Kinga, iski Kocsis Tibor, Jakatics-Szabó Veronika, Kis Róka Csaba, Kósa János, Szabó Ábel, Szűcs Attila, Dobó Bianka, Cseke Szilárd, Király Gábor, Szakszon Imre, Deli Eszter, Hámori Anett, Kántor Ágnes, Szunyoghy Viktória, Verebics Ágnes, Barakonyi Zsombor, Kopasz Tamás.

Az idei fellépők

Hegedű: Kokas Katalin, Kelemen Barnabás, Homoki Gábor, Latica Honda-Rosenberg, Pekka Kuusisto, Alina Imbragimova, Ivry Gitlis, Mikhail Ovrutsky, Lesták-Bedő Eszter, Varga Oszkár, Bangó Ferenc, Simon Ágnes, Molnár Noémi, Miklós Adél.

Brácsa: Rőmer Ádám, James Boyd, Kokas Katalin, Homoki Gábor, Fekete Zoltán. Cselló: Nicolas Altsteadt, Alexander Rudin, Jonathan Cohen, Kyril Zlotnikov, Kokas Dóra, Devich Gergely, Bolyki György. Sovány Rita. Bőgő: Fejérvári Zsolt, Dinah Hew, Tabányi Tibor. Zongora: Kocsis Zoltán, Jose Gallardo, Anna Laakso, Shai Wosner. Csembaló: Jonathan Cohen, Oláh Anio, Anna Laakso.

Szoprán: Tokody Ilona. Tenor: Muskát András. Fuvola: Szabó Anita. Furulya: Eredics Salamon, Anneke Boeke. Klarinét: Reto Bieri, Klenyán Csaba. Basszusklarinét: Németh József. Oboa: Horváth Béla. Angolkürt: Kubina Ágnes. Fagott: Diego Chenna. Kontrafagott: Szabó Zsolt. Kürt: Gál László, Rákos László. Kvartett: Kelemen Kvartett.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Véget ért a III. KaposFeszt | ZETApress

Szóljon hozzá!