ZETApress

hírportál

Margitszigeti Érinthetetlenek

Június 28-án, csütörtökön egy eddig Magyarországon még soha nem látott és hallott technikával, egy 400 m2-es LED-fallal kiegészült valódi musical szenzáció kerül bemutatásra a Budapesti Nyári Fesztivál (BNYF) legnagyobb szabadtéri helyszínén, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.

Az Érinthetetlenek története sok szempontból különleges, hiszen nem egy meglévő társulati produkció, nem egy átvett musical darab, s nem is a szokványos marketing eszközökkel dolgozó alkotás, hanem egy önálló, a darab alkotóiból és szereplőiből álló Produceri Team alkotása, amely a legnagyobb musical sztárokat felsorakoztatva közel egyéves munka eredményeként kerül színpadra nyár elején. Producer: Lugossy T. Ádám.

Ma délután 3 órakor kicsiny ízelítőt kaptunk a darab dalaiból a Margitszigeti Szabadtéri Színpad előterében. A sajtótájékoztatóval egybekötött közönségtalálkozón a jelenlévő művészek dedikálást is tartottak, melynek beharangozója idekattintva látható. A közel egy hónappal ezelőtti hasonló megmozdulásukon több százan jelentek meg, s órákra megbénították a Mammut Bevásárló központ II. emeletét.

Az előadás a június 27-i sajtóbemutatót követően 28-29-30-án, valamint július 1-jén látható majd a Margitszigeten, míg a július 4-5-i bemutató zártkörű lesz. A közönség Facebook-on regisztrálhatott, s közülük 52-en tiszteletjegyet kaptak az előadásra. A mai helyszínen akkreditált sajtó-munkatársak közül hétfőn sorsolják ki azt a szerencsés média-munkást, aki a hat előadási napon a produkció vendégszeretetét élvezheti a Margitszigeti Grand Hotelben párjával, az Érinthetetlenek lakosztályainak egyikében, s ezzel betekintést nyerhet a valódi kulisszák mögé.

Ma két szólót és egy duettet hallhattunk. Fehér Adrienn Demjén Rózsi: Hogyan tudnék élni nélküled című dalát, Egyházi Géza Pataki Attila: A kör közepén állok című EDDA-slágerét, míg Magyar Bálint és Andrádi Zsanett Császár Előd és Ördög Alexa: Tiltott szerelem című duettjét mutatta be. Most nem volt, de a premieren Czomba Imre hangszerelésében lesz élőzene. A darabot Simon Kornél rendezte ? őt nemrég a Centrál Színházban láttuk-hallottuk egy vaksötét komédiában ?, míg a szereplők kiválasztását Andrádi Zsanett társ-producer végezte.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Margitszigeti ősbemutató | ZETApress

Szóljon hozzá!