ZETApress

Balogh Erzsi, a Madách Színház művészeti titkára február 8-án 79 éves korában elhunyt. Első és egyben az utolsó munkahelye volt a nagykörúti színház. Az igazgatók (Horvai István, Ruttkai Ottó, Ádám Ottó, Kerényi Imre, Szirtes Tamás) jöttek, de ő maradt, dolgozott és mindenkit kiszolgált.

Balogh Erzsike mindenkivel egyformán, udvariasan beszélt, lehetett bárki, aki a színházban dolgozott, díszítő, világosító, takarító, statiszta, színész, író, asszisztens, rendező, igazgató. Mindenkihez volt egy kedves szava. Mindenkivel kedves volt, nemcsak a színház tagjaival, de a nézővel egyaránt.

Középiskolás koromtól ismertem Erzsikét ? emlékezik rá Virág Kiss Ferenc színművész. ? A Hamletet néztem meg több alkalommal a színházban, egyszer, kétszer, majd harmadszorra is szerettem volna megnézni, de nem volt rá pénzem. Ott álltam a pénztár előtt, és egyszer csak megjelent Erzsike, jött és megajándékozott egy jeggyel. Sokszor megismétlődött, egy tucatszor legalább. Volt, hogy a Honvédség az egyik előadásra megvásárolta az összes jegyet, és Erzsike akkor is ott volt és nekem adta az egyiket, méghozzá egy előkelő helyre, az V. sor 8-as székébe.

És hányszor volt önzetlen és kedves. Megértette, hogy az a kisfiú, aki egykor voltam, mennyire rajong a színházért, és amikor tudott segített nekem, amíg fel nem nőttem. Mennyit is köszönhetek neki! Mennyi élményben részesültem neki köszönhetően, előadások, színészek, írókat, darabokat ismerhettem meg az évek során. Erzsike énje összeolvadt a színházzal, az éles, tündöklő fény a színház előterében nemcsak a kiöltözött nézőket, de az ő alakját is körülölelték és beragyogták. A nézőtéren az elhaló sárga fényben ? mielőtt a függöny egyszerre felrepült ? ott láttam az ő sziluettjét a háttérben.

Felnőttem, immár a Pince Színház tagja lettem, s új igazolványommal tudtam látgatni az előadásokat. Sok-sok év telt el, és színészként végül a Madách Színház társulatának tagja lettem. Erzsike ott volt, és én sosem felejtettem el azokat a pillanatokat, amikor ő önfeláldozóan, titokban segített nekem. Bármilyen változás történt a színházban, ő kitartott, erős volt és ugyanolyan kedves, mint évtizedekkel ezelőtt.

Véget ért az előadás, aminek Erzsike volt a főszereplője. A függöny legördült, a nézők hazamentek, és a színpad ott áll üresen. Csend van, a gyász ideje. A gyászé, amiben osztozik a család, a barátok, osztozik a kisfiú és a felnőtt, a színész és az egész Madách Színház. Isten veled, Erzsike! Emléked bennünk örökké élni fog!