ZETApress

hírportál

Filmzenék a bárban

Közelítünk a finishez! Újabb versenyzőnek kell búcsúznia vasárnap a New York Café Bárzongorista Verseny IV. fordulójában! Ismét számítunk az internetes szavazók véleményére! ? tudatta Bella Gabriella.

Még 9 versenyző várja a legújabb, IV. fordulót a Világ Legszebb Kávéházában február 12-én, vagyis ezen a vasárnapon. A Roland V-Piano Grand így a Filmzenék és a magyar dalok estjén is bemutatkozik. Máté Péter és Cserháti Zsuzsa ismert slágerei is elhangzanak majd a Világ Legszebb Kávéházában zajló New York Café Bárzongorista Versenyen.

Nevük és a hozzájuk köthető dalok a kötelezően előadandó művek listáján szerepelnek, a szabadon választott darabokat most nemzetközi filmzene betétdalok, egyvelegek és átiratok adják majd. Nyári Károly zsűri elnök listájából a mezőny tagjainak összesen két hetük van felkészülni, az ugyanis csak a helyszínen derül ki, hogy ki-mit ad elő ezek közül. Legutóbb az internetes szavazók mondták ki a végső szót. Január 29-én hárman kerültek kieső pozícióba, közülük a zsűri Mida Oszkárt tartotta a mezőnyben. A világhálón voksolók Gallyas Lakatos Róbertet juttatták tovább, így Almási Antal búcsúzott a megmérettetéstől.

A két lehetséges továbbjutó produkciói a weboldalra kerültek fel, ez most is így lesz. Vagyis: a vasárnapi negyedik forduló után az interneten kedd éjfélig lehet majd szavazni. A szakmai zsűri döntése, valamint az internetes párbaj szavazásának eredménye alapján a IV. elődöntőbe továbbjutott kilenc bárzongorista: Banyák József, Berki Artúr, Csikós József, Darvas Tamás, Gallyas Lakatos Róbert, Mida Oszkár, ifj. Ökrös Ottó, Pintér Péter, Szűcs Gyula.

A kötelező dalok listája: 1. Cserháti Zsuzsa: A boldogság és én, 2. Cserháti Zsuzsa: Szeretlek, mert, 3. Kovács Kati: Úgy szeretném meghálálni, 4. Kovács Kati: Találkozás egy régi szerelemmel, 5. Demjén Ferenc: Szerelem első vérig, 6. Máté Péter: Ez itt az én hazám, 7. Máté Péter: Ez majdnem szerelem volt, 8. Szécsi Pál: Távollét, 9. Balázs Fecó: Maradj velem, 10. Presser Gábor: Nem adom fel, 11. Zorán: Apám hitte, 12. Fenyő Miklós: Csókkirály.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Norbi Csilla ölében | ZETApress

Szóljon hozzá!