ZETApress

hírportál

SzólóDuó 2012 Újbudán

Szóló után duóban, duó után szólóban ? Szerdán indult, vasárnap zárul az idei SzólóDuó. 2011 legjobbjai lesznek a SzólóDuó díszvendégei a SzólóDuó 2012 Gálaestjén, a MU Színházban ? tudtuk meg Páva Ritától.

Az idei SzólóDuó anyagi okok miatt pár nappal rövidebb, de annál gazdagabb programot kínál. A háromnapos versenyprogram alatt 34 produkció, 50 versenyző lép színpadra, hogy elnyerje a SzólóDuó 2012 legjobb szólója, illetve legjobb duója díjat az immáron tizenharmadik alkalommal megrendezésre kerülő Orkesztika Alapítvány SzólóDuó Nemzetközi Tánc Fesztiválján.

Vasárnap, a fesztivál gála estéjén derül ki, hogy ki nyeri az idei legjobb szóló és duó címet a zsűri, illetve a közönség szavazatai alapján. Idén a gálaest díszvendégeként láthatjuk viszont a tavalyi két nyertest. Monika Částkovát, aki Barbora Kratochvílovával a SzólóDuó 2011-ben az Arvore című produkciójával elnyerte a zsűri legjobb duója díját és örökre bevéste magát a közönség emlékezetébe. A cseh származású Částková az elmúlt évben New Yorkban tanult és legfrissebb koreográfiáját, a Twinkle című szólóját mutatja be az idei fesztiválon.

TWINKLE

Koreográfia, előadó: Monika Částková. Zene: Arvo Part. ? Mi ösztönöz minket arra, hogy elgondolkozzunk egy pillanatra az életünkön? Hogyan lehet ez a pillanat ennyire hosszú? ? A gálaest másik díszvendége Cansu Ergin, akit 2011-ben az Átszűrődés című koreográfiájáért a zsűri a legjobb 2011-es szóló díjjal jutalmazta. A jelenleg Portugáliában alkotó török származású táncművész idén egy duó premierrel készül a gálára. Táncos társával Matthuie Ehrlacher portugál táncossal a Reservoire című munkájukat mutatják majd be a közönségnek.

RESERVOIRE

Koreográfia, szöveg: Sadiye Cansu ERGIN. Jelmez: S.Cansu ERGIN. Előadók: Matthuie EHRLACHER, Cansu ERGIN. Zene: Matthiue EHRLACHER, Cansu ERGIN. Külön köszönet: Urandia Carvalho, Maria Varbanova, Zafer Ozdemir, Aleksandra Osowicz, Madalena Victorino.

A vízgyűjtő egy olyan tó, ahol addig tárolják a vizet, míg szükség nem lesz rá ? az a kikötő és az a hajó… Vallomások. Minden belőlem. Érzelmi tájkép, naranccsal, rózsaszínnel, kevéske vörössel, alig-türkizkékkel, kékkel és a tulipánok más színeivel árnyalva. És az árnykép, melyben a nagy vízgyűjtő egy érzelmi vízkép; valami kék, és mélyebb kék, és sötét és kék megint, néhány cápával és pár vörös hallal, persze, időközbenekbe tűnve, mert annyi van, amelynek száradó rózsaízű a naplementéje a katuszokkal és virágzó fehér növényekkel teli balkonon; az arcodra nézve oly bámulatba ejtően elnémított társaság, mintha egy izzó szív legmélyéről ordítanának. És valójában épp csak most jönnek, a fény felé törekvő kék fűből, abból a kikötőből és a hajóról, melyet a kikötő rejt, míg te álmodtál az egész, a vörös óceán sójával és habjával körülölelt operám alatt, a vörös óceánéval, amelynek partjain sétálva elhagytuk lábnyomainkat, s ahol nincs már több ház, melyet komolyságunk fojtana vízbe…

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Véget ért a SzólóDuó | ZETApress

Szóljon hozzá!