ZETApress

hírportál

Soha se add fel!

Különleges zenei csemegének ígérkezik a november 21-i Budapest Sportarénában megrendezésre kerülő Jobb velünk a világ! ? jótékonysági koncert, ahol a hazai zenei élet három nagyágyúja a Quimby, a Csík Zenekar, a Kiscsillag és a sérült fiatalokból álló Nemadomfel Együttes lép színpadra.

A négy fellépő zenekar feladata nem más, mint megtölteni a Sportarénát, hiszen a szervezők a jegybevételt Magyarország első passzívházként működő öko-lakóotthonának felépítésére fordítják. A Jobb velünk a világ! ? kezdeményezést 2008-ban fogyatékos fiatalok hívták életre, mely az elmúlt három év alatt egy koncertből színes programokkal kiegészült családi nappá nőtte ki magát ? tudtuk meg Lantai Józseftől.

Az elmúlt két évben szervezett Jobb velünk a világ! ? rendezvényein összesen 17 millió forint adomány gyűlt össze, melyből felújításra került Böjte Csaba ferences rendi szerzetes nevével fémjelzett csíksomlyói árvaház, mely 120 fiatal lakóhelyét biztosítja, s elindult Szendrőládon egy a roma gyerekek felzárkózását segítő családi nevelést kiegészítő otthon is.

A november 21-i jótékonysági koncert célja egy olyan referencia értékű lakóotthon létrehozása sérült emberek számára, amely modern környezetvédelmi technológiákat felhasználva passzívházként tud működni. E technológiával megépülő lakóotthon létrehozásával az első passzívház közintézmény kezdené meg működését Magyarországon.

Az 1990-es évekig a sérült embereket általában több száz fős, a települések határain kívül eső intézményekben látták el, jelentős mértékben megfosztva őket a társadalmi részvételtől. Ebben az időben kezdődött el a ?kitagolás? folyamata, melynek célja, hogy a sérült emberek kis közösségekben, lakóotthonokban éljenek, hasonlóan a társadalom többi tagjához. A lakóotthon fogyatékos felnőttek lakhatását szolgáló lakás vagy ház.

A berendezés és a lakókörülmény teljes mértékben igazodik a helyi közösség és település normáihoz. Optimális esetben az együtt lakók létszáma nem haladja meg a nyolc főt, de maximum 12 fő lakik együtt. A lakóotthon személyre szabottan a legteljesebb mértékben támogatja az önálló életvezetés lehetőségét, adott esetben a fogyatékosság mértékének függvényében, a konkrét igényeket figyelembe véve biztosítja a rendszeres, de többnyire alkalmi jellegű segítségnyújtást.

A passzívház olyan épület, amelyben a kellemes belső klíma ? télen és nyáron is ? jellemzően külön fűtési és hűtési rendszer nélkül biztosítható. Ez több tényezőnek is köszönhető, amelyek együttes hatására alakul ki ez a belső állapot. A passzívház kiváló hőszigeteléssel rendelkezik a térelhatároló szerkezetein ? falak, padlók, tetők, ablakok ? így hő-vesztesége minimális egy hagyományos családi házzal szemben.

A hő-veszteség csökkentése nem csak a vastag hőszigetelés felhasználásával érhető el, hanem hő-hídmentes és lég-tömör szerkezet kialakításával, valamit az épület energia-háztartásának építészeti tervezés közbeni figyelembevételével, amelybe belejátszanak a passzív energiaforrások, mint az üvegezett felületeken keresztül beérkező napsugárzás, a háztartási gépek, valamint a lakók által leadott hő. Az így keletkezett hő-veszteség olyan minimális, hogy annak pótlásához nincsen szükség külön fűtési elosztórendszer kialakítására, hanem a fennmaradó minimális fűtési energiaigényt az egyébként is meglévő szellőztetőrendszeren keresztül lehet biztosítani.

Az immáron harmadik alkalommal megrendezésre kerülő jótékonysági eseményre már nem csak a koncert, hanem számos izgalmas délutáni családi program miatt is érdemes kilátogatni. ? Reményeink szerint mindenki egy új élménnyel gazdagodik az este során, hiszen számos különleges produkció is várja az érdeklődőket ? mondta Szepesi Richárd (Ricsosz) a Nemadomfel Együttes billentyűse. A Quimby egyik legismertebb slágere az Ajjajjaj Kiss Tibor mellett a Nemadomfel egyik frontemberének Színai Tamásnak a közreműködésével csendül fel, míg Lovasi András a Nemadomfel Együttes Macskalány című számába száll be Zakál Zoltán frontember mellé. A tavalyi koncert bevételéből felépülő szendrőládi családi nevelést kiegészítő otthon (Nemadomfel Ház) mély-szegénységből kikerülő cigány növendékei a Csík Zenekarral készülnek közös produkcióra. Az összes zenekar részvételével pedig egy különleges dobshow-val is készülünk ? hogy csak néhányat említsünk a kulisszatitok közül. ? Szeretnénk, ha a zene nyelvén is megnyilvánulna az összefogás, mely évről évre végigkíséri a Jobb velünk a világ! koncerteket, majd a célok megvalósulását ? tette hozzá a zenész.

A különleges zenei élményeket speciális látvány- és show-elemek is kísérik, így idén ismét fellép a Salsa Picante stúdió vegyes csoportja, melyben egészséges és sérült fiatalok táncolnak közösen, továbbá ír- és kerekes-székes tánccsoportok színesítik a programot. Természetesen a korábbiakhoz hasonlóan néhány sztárvendég is felbukkan az este folyamán, így fellép Presser Gábor zenész, illetve pártfogóként Erős Zsolt hegymászó is csatlakozott a támogatók sorához.

Bizonyos fokig mindannyian sérültek vagyunk, ki így, ki úgy. Sokan külső segítséget várnak életük rendbetételéhez, gondjaik megoldásához. A Jobb velünk a világ! ? kezdeményezés által megvalósítani kívánt cél egy valóban tiszta, nemes és átlátható ügy, mellyel azonosulni tudunk ? mondta Kiss Tibor, a Quimby frontembere. ? A fogyatékos emberek első ránézésre kevesebbnek tűnhetnek egy ép, egészséges embernél, azonban valamiben mégis sokkal jobbak nálunk: felnőtt korukra is lelkesek tudnak maradni, érintetlenek, gyermekiek, önzetlenül szeretetteljesek. Ez példaértékű kell, hogy legyen mindannyiunk számára.

Egy olyan országban ? mondta el a kezdeményezés kapcsán Lovasi András, a Kiscsillag frontember ?, ahol az utolsó húsz év az önösségről és az eredeti tőkefelhalmozásról szólt fontos, hogy mindenki a maga eszközeivel ? például, hogy jegyet vesz erre a koncertre, vagy éppen zenél ? segítsen azoknak, akik hátránnyal indulnak ebben az össznépi versenyben, amit társadalmi életnek hívnak. Szükségük van nekik is arra, hogy otthon érezhessék magukat ebben a világban.

Az emberek a hétköznapokban, a munkájukban, örömeik közepette el sem gondolkodnak azon, hogy vannak olyanok is, akik testi vagy éppen szellemi hátránnyal küzdenek, miközben ugyanúgy az örömöt, a napsütést, a szeretetet remélik az élettől. Mi is segíthetünk, hogy az életüket szebbé tegyük, segítsük őket mindennapjaikban, céljaikban, s ha egy koncerttel tudjuk ezt teljesíteni, hát tegyük így. Egy mosoly, egy kézfogás, egy kis kedvesség, egy ölelés, amellyel elismerjük a másik lelki és szellemi erejét, a mindennapok legfontosabb eszköze. Mi a zenénkkel szeretnénk hozzájárulni a sérült emberek boldogabb, emberibb életének megvalósításához ? mondta el Csík János a Csík Zenekar alapítója.

A Nemadomfel együttest értelmileg akadályozott előadók hozták létre 2004-ben azért, hogy saját erejüket és tehetségüket latba vetve küzdjenek az előítéletek leépítéséért, a társadalmi empátia növeléséért. Első lemezük 2005-ben, második 2007-ben jelent meg az EMI gondozásában. Azóta a zenekar életéről Álomturné címmel többszörös díjnyertes film is készült. Az Együttes tagjai pedig 2006 decemberében ? az esélyegyenlőségért végzett munkájukért ? miniszteri kitüntetést kaptak.

A lakóotthon létrehozásában is aktív szerepet vállaló Magyar Passzívház Szövetség az Építési Vállalkozók Országos Szövetségének Könnyűszerkezet-építő szakmai tagozatával együttműködve egy kiállítással készül az eseményre a Zöld Építészeti Napok keretében. A kiállítás célja, az energiatakarékos kész-házakkal kapcsolatos legújabb technológiák, a passzívházról szóló információk átadása, a legszebb épületek bemutatása, amely felhívja a figyelmet a környezet tudatos gondolkodás szükségességére, a passzívházak előnyeire és hasznosságára.

Idén is megrendezésre kerül a délután folyamán a civil vásár ? ismertette a programot Bódis Alexandra, a rendezvény egyik szóvivője ?, melyen megváltozott munkaképességű emberek által készített termékek vásárolhatók meg. Az elmúlt évekhez hasonlóan több mint húsz szervezet vesz részt a vásáron, akik gyertyákat, képeslapokat, lakás-kiegészítőket vagy akár kézi csomózású szőnyegeket bocsátanak áruba. A civil vásár mellett a kilátogató családok gyermekei kézműves foglalkozáson vehetnek részt. A fotó iránt érdeklődők egy különleges fotókiállítást tekinthetnek meg. A fotók a koncerten is fellépő zenészeket, művészeket jelenítik meg egyedi kompozícióban. Az idei évben újdonság, hogy a Jobb velünk a világ! kezdeményezéshez a Zöld Zebra Egyesület is csatlakozott, akik többek között terápiás (élményterápia, fejlesztő terápia) célra is használt kutyák bemutatójával és állatsimogatóval várják az érdeklődőket az Aréna előtti területen.

Az iskolás kamaszoknak is színvonalas programot nyújt a délután. A Kamaszfesztivál Programiroda támogatásával öt fiatal diákzenekar is megmutathatja tehetségét 14 órától a Sportarénában. A színes programok mellett az idei évben a Jobb velünk a világ! nemzetközi szintű szakmai ismertségének növelésében is komoly lépést tettek a szervezők és az esemény szakmai partnere, a Kézenfogva Alapítvány. ? Alapítványunk a CHANCE Nemzetközi Tapasztalatcsere program egyik résztvevője ? mondta Pordán Ákos a Kézenfogva Alapítvány ügyvezetője, a Jobb velünk a világ! esemény szakmai támogatója. ? A CHANCE program az értelmi sérült emberek tanulási, foglalkoztatási helyzetét elemzi. A résztvevők megosztják egymással tapasztalataikat, a jó gyakorlatokat, illetve meghatározzák a közösen megfogalmazott célok elérésének útjait.

A programban Magyarország mellett Nagy-Britannia, Olaszország, Spanyolország, Görögország, Lettország szociális szolgáltató szervezetei vesznek részt. A következő projekttalálkozónak Magyarország ad otthont, mely hivatalosan november 22-23 között zajlik. Úgy gondoltuk, egy hasznos tapasztalat lehet minden résztvevő számára bemutatni a Jobb velünk a világ! eseményt, így a kollegákat, a nemzetközi szakmai szervezetek képviselőit elhívtuk, és el is fogadták meghívásunkat. Reméljük, hogy az esemény nemzetközi rangra való emelkedésének első lépcsőfokát ezzel megtesszük ? tette hozzá az ügyvezető.

S hogy mitől lesz kihagyhatatlan a koncert? Milyen különleges zenei élményeket tartogatnak a fellépők e cél megvalósulása érdekében? ? többek között ezért érdemes eljönni a rendezvényre. ? Ez a világ olyan, mint egy puzzle. Ha egymás mellé kerülünk, Isten Országa kezd kirajzolódni, de csak akkor, ha bele tudunk simulni egymás hajlataiba. Az embertársaim erényeit és hibáit ki kell tudjam egyenlíteni a sajátjaimmal. Ez csak összefogásban valósulhat meg, ha mindenki tudatosan vállalja, hogy a másikra is szükség van ? legyen bármilyen kicsi darabocska ? ahhoz, hogy teljes legyen a mozaik ? vallja Böjte Csaba.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Jobb legyen a világ! | ZETApress

Szóljon hozzá!