ZETApress

hírportál

A Katáng Hétmadara

November közepén jelenik meg a Katáng-együttes új, Hétmadár című gyereklemeze, melyen Nemes Nagy Ágnes, Kányádi Sándor, Dénes György, Gál Sándor, Kiss Anna, Kiss Dénes, Bartalis János megzenésített versei mellett a zenekar saját szerzeményei hallhatók.

Ahogy az a Katáng együttesnél már megszokott, a megzenésített versek sora ezúttal is egy összefüggő történetté formálódik, melyben a mesebeli legény útnak indul, hogy megkeresse a hét aranytollú madarat. Vándorlása közben találkozik Ballagival, a fűszedő Boróka asszonnyal, a hétfejű Lázár-Bázárral, átkel folyón és Héterdőn, megtapasztal jót és rosszat, s mire útja végére ér, talán bölcsebb is lesz egy kicsit. A történet narrátora a népszerű színész: Fenyő Iván ? tudtuk meg Ambrus Ildikótól.

Az idén ötödik születésnapját ünneplő zenekar sajátos hangzásvilággal szólítja meg a gyerekeket. Ez a ?katángos? zenei világ több forrásból táplálkozik: magába olvasztja a magyar népzene, a kelta és a balkáni zene elemeit. A Hétmadár című lemez az igényes gyerekkönyveiről már jól ismert Naphegy Kiadó gondozásában jelenik meg.

A lemezbemutató koncert ? melyen vendégként fellép Fenyő Iván is ?, november 14-én, vasárnap délelőtt 10 órakor kezdődik a Tárogató utcai IBS Színpadon. A koncert után megvásárolható új CD-t a zenekar tagjai szívesen dedikálják.

A Katáng-együttesnek sikerült 48 percbe sűríteni mindazt, ami egy kisgyermek életében a szülők után a legfontosabb: a dallam, a mese és a természet. Madarak röpködnek a kottafejek szárnyán, és mesék bontakoznak ki a ritmusok között. Ajánlom ezt a CD-t családi meghallgatásra és közös éneklésre, no és persze újabb mesék születésére! ? írta Boldizsár Ildikó mesekutató, meseterapeuta az együttes CD-jéhez. A Katáng-együttes 13-án, szombat délután 4 órától tartja születésnapi koncertjét a váci Madách Imre Művelődési Központban.

Katáng-együttes

Dalaik az egész családhoz szólnak, és egy sajátos világban játszódnak. Ennek a világképnek fontos eleme a természet, az állatok, növények szeretete, s arra is felhívják a figyelmet, hogy erre a világra vigyázni kell. Tagjai: Kaczúr Csilla, Chilton Flóra, Farkas Péter, Kas Bence, Sólyom Imre.

Az öt jómadár kiemelten fontosnak tartja, hogy a gyerekek alkotóként vegyenek részt a koncerteken, ne ?csak? kívülállóként hallgassák azt. Ennek köszönhetően minden egyes koncert új kalandot jelent számukra. Az együttes számos rangos helyen ? többek között a Művészetek Palotájában, a Millenárison, a Budapesti Tavaszi Fesztiválon, a Nemzetközi Kaleidoszkóp Versfesztiválon, a VIDOR Fesztiválon, a Gyerekszigeten ? lépett fel. Zenéjük idekattintva hallgatható.

Szóljon hozzá!