ZETApress

hírportál

Opera a Dunán

Az opera műfaja továbbra is közönségcsalogató. Az Armel Operaverseny és Fesztivál délben a Duna Televízióval közösen tartotta meg fesztivál-beharangozó sajtótájékoztatóját. A DTV székházában zajló eseményt a Kívánságkosár élő adásban közvetítette.

A helyszínválasztást az indokolta, hogy a Nemzet Televíziója a verseny fő médiapartnereként idén ismét hatalmas szerepet vállal a Fesztivál operaelőadásainak hazai és külföldi közvetítésében. ? Fontos, hogy a tavalyi nagyon sikeres együttműködés után is, ismét öt kontinens magyarjaihoz jusson el a verseny és fesztivál ? fogalmazott A. Szabó Magda, a DTV ügyvezető alelnöke a sajtótájékoztatón. Az alelnök asszony kiemelte, hogy az ARTE, a Mezzo és a Duna Televízió együttműködésének segítségével kívánják támogatni az opera műfajának népszerűsítését, így teremtve értékes tartalmat a nézőik számára.

Havas Ágnestől az Armel Operaverseny és Fesztivál igazgatójától megtudhattuk, hogy a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programsorozat részét képző Fesztivál operaelőadásait közvetítő Duna Televízió mellé 2010-ben az ARTE, Európa legjelentősebb kulturális csatornája sorol be külföldi koprodukciós partnerként. ? Az operaverseny 2010-es produkciói élőben megtekinthetőek az ARTE Live Web portálon, mellyel tavaly nyáron bővítette választékát a francia-német kulturális csatorna. Ezek az élő közvetítések azért bírnak különös jelentőséggel az operafesztivál számára, mert az előadások alkotói, s a döntős versenyzők számtalan országból származnak és a verseny produkciói is nagyrészt külföldi országokban készülnek, pillanatnyilag azonban nem létezik olyan kulturális csatorna, mely a résztvevő országok mindegyikében fogható lenne. Így azonban ? az ARTE Live Web közvetítésén keresztül ? az előadások a világon mindenki számára ingyenesen elérhetőek lesznek.

A verseny igazgatója a szakma nagyjaiból álló hétfős nemzetközi zsűri tagjait is bemutatta, kiemelve az idei döntő zsűri-elnöki feladatait ellátó Raymond Duffaut-t, aki nem csupán az operavilág elismert alakja, de számtalan kulturális intézmény ? többek között a Chorégies d?Orange Fesztivál, az Avignon-i Opera és a Massy Opera igazgatója illetve művészeti vezetője. Az általa vezetett hétfős zsűri dönt majd az Operaverseny két fődíjának sorsáról, változást jelent azonban a korábbi évekhez képest az, hogy idén első alkalommal a Legjobb Női Előadó és a Legjobb Férfi Előadó díjak birtokosai tíz-tízezer eurós pénzjutalomban is részesülnek majd. Az előadásoknak járó közönségdíjakról idén is a nézők döntenek, szavazataikat kedvenc előadásukra a Duna Televízió és az ARTE weboldalán adhatják le a Fesztivál időtartama alatt.

A Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatója, Bátyai Edina nem csupán a Fesztivál alapító partnereként volt jelen, Szeged város vezetését és a Fesztivál helyszíneként szolgáló Szegedi Nemzeti Színházat is képviselte a rendezvényen.

Elmondása szerint már most ? az esemény előtt három héttel – nagy a várakozás Szegeden. A város lakói nem csupán az előadásokat, hanem az eredményeket, és a Fesztivált kísérő ? tavalyihoz hasonló ? városdekorációs (public art) meglepetéseket is kíváncsian várják. Ez a várakozás ? nem meglepő módon ? talán még a tavalyit is felülmúlja, hiszen ebben az évben a saját színházuk, a Szegedi Nemzeti Színház is versenyez egy operaprodukcióval, Juronics Tamás Traviata-rendezésével.

Bátyai Edina elárulta, hogy a Szegedi Szabadtéri Játékok évekkel ezelőtt Szeged város céljait szem előtt tartva kapcsolódott be a projektbe alapító partnerként, és idén ősszel is fontos adminisztrációs, koordinátori segítséget nyújt majd a szervezőknek. ? Óriási vállalkozás mind zenei, mind színpadi, mind színpadtechnikai téren a verseny és fesztivál megrendezése ? mondta el Vidnyánszky Attila, a Fesztivál művészeti vezetője, aki a magyar produkciót készítő Csokonai Színház igazgatója is egyben. Saját színházának a versenyre készülő Prokofjev előadását méltatta és kiemelte, hogy az opera, mint műfaj már sokszor lett ugyan eltemetve, de az ilyen kezdeményezéseknek és magas színvonalú produkcióknak köszönhetően továbbra is népszerű és új nézőket vonz a műfaj.

Alföldi Róbert, a norvég előadás rendezője, immár harmadik alkalommal vállalta, hogy részt vesz az Armel Operaversenyen és Fesztiválon. Idei produkciója egy igazi családi darab, melynek rendezése nagy örömet okozott számára. Elmondása szerint az északi országban a gyermek közönséget is fontosnak és felnőttnek tekintik. A Norvégiában is ősbemutatót megélt Veslefrikk egy mese, melynek segítségével igen komoly társadalmi üzenetek is eljutnak a kicsikhez és nagyokhoz egyaránt ? emelte ki Alföldi.

Harangi Mária Thomas Pasatieri: A sirály című produkciójának rendezője már túl van az opera amerikai bemutatóján. A sirály ? Thomas Pasatieri 19 operájának legismertebbike ? első ízben a Houston Grand Operában került bemutatásra 1974-ben, Európában pedig az Operaverseny döntőjének keretében lesz először látható Szegeden, a Szegedi Nemzeti Színházban november 12-13-án. Harangi büszkén mondta el a sajtótájékoztatón, hogy az idén három magyar döntős fiatal, Balczó Péter, Cseh Antal és Haja Zsolt közül az utóbbival volt szerencséje együtt dolgozni New Yorkban és a magyar operaénekes szenzációs sikereket ért el Amerikában. Teljesítményét még a New York Times is méltatta.

A sajtótájékoztató végén Katona Erika, a Duna Televízió stratégiai igazgatója és a rendezvény moderátora elmondta, fontos, hogy a tavalyi közös munkát követően az Armel nem is tudott volna más együttműködő partnert elképzelni, mint a Duna Televízió. ? Ez a mi munkatársainkat is ösztönzi, a befektetett energiájuk jutalma, hogy a Fesztivál fő médiatámogatója a Duna Televízió ? mondta Katona Erika, majd a képernyők elé invitálta a nézőket, újra kiemelve az Operaverseny és Fesztivál időpontját, mely november 3-17-e között kerül megrendezésre.

Szóljon hozzá!