ZETApress

hírportál

Marci doktor lett

Emlékeznek még a kis Karinthy Marcira. Humoros történeteivel tele voltak az újságok. Édesapja, Karinthy Ferenc tette közkincsé azokat. Miért csak Móricka-viccek szülessenek, ha az én fiammal is történnek mókás dolgok? ? gondolta a büszke apuka.

Azóta már egy fél évszázad is eltelt. Marci felnőtt, s 1973-ban elvégezte a Színművészeti Főiskola rendezői szakát. Megalapította a Karinthy Színházat, melyet 26 éve igazgat. Néhány éve kitalálta, hogy miért ne tehetné mindezt doktorként? Az ötletet tett követte, csak épp a disszertáció témája hiányzott. Végül ez is megszületett. Feldolgozza volt főiskolai diákéveit, amikor a vihar kapujához érkezett.

Felkereste volt osztálytársait, akikkel a Mátyás pincében ült le külön-külön egy-egy visszaemlékező beszélgetésre. Az érdekelte elsősorban, hogyan vélekedtek róla és egymásról a főiskolai időszakban. A munka eredményes lett. A mű elkészült, s Mártont doktorrá fogadták.

Doktor Karinthy ezután regényírásba fogott. Megírta családregényét, az Ördöggörcsöt, melyet az Ulpius-ház Könyvkiadó adott ki. A könyv fogadtatása újabb munkára ösztönözte. Elhatározta, hogy folytatja a család történetét. A doktori disszertáció anyaga ehhez remek témát adott. A vihar kapuja címmel el is készítette családregénye elejét, melynek bemutatója ma délben volt a korábbi interjúk helyszínén, a Mátyás pincében. Az Ulpius-ház ebben is partnernek bizonyult.

Szóljon hozzá!