ZETApress

hírportál

Szívünkkel láttunk

A szemeddel érezz, hogy a szíveddel láss! ? szólt a meghívás a jótékonysági fotókiállítás megnyitójára, amit a Notebookstore szervezett a Pető Intézet javára, és amelynek eddigi eseményeit mi is figyelemmel kísértük.

A Griff Hotel halljába belépve a falakon Marek Zoltán fotóit láthattuk, mindegyik képen önfeledt mosolyú, tágra nyílt szemű vagy csodálkozó csodálatos gyerekek a Pető Intézetből. ? A fotózás alatt vegyes érzelmekkel küszködtem, de végül is a fotók zseniálisra sikerültek, a gyerekek gyönyörűek, élettel telik és a képekről sugárzik a boldogság és a kiegyensúlyozottság ? mondta Marek Zoli.

Nagyon sokan voltunk, elmerengtünk a fotók előtt, megnéztük a gyerekeknek összegyűjtött ajándékokat, játékokat és az árverésre újonnan felajánlott adományokat, Benkő Dániel két képét és a Magyar Vízilabda Válogatott által dedikált pólót. A nézelődők között felfedeztük Rába Tímeát és családját, akik az ajándékokon kívül egy kiságyat is az Intézetnek adományoztak, és végre megérkezett a várt vendégek egy csoportja, kislányok. Fotóinkat Lantai József készítette.

A kiállítást Pásztorné Dr. Tass Ildikó a Gyakorló Közoktatási Intézmény és Egységes Módszertani Intézet igazgatója nyitotta meg. ? Nagyon hálásak vagyunk azért, hogy a munkánkat ilyen sokan támogatják a legkülönbözőbb módon. Azt gondolom, hogy a legkisebb segítség is nagyon sokat jelent nekünk, mert ez hozzásegít, hogy a hétköznapi akadályokat legyőzve tovább tudjunk küzdeni a gyerekekért. Harminc éve vagyok a pályán és azt gondoltam engem már nem érhet meglepetés, de mikor ilyen művészfotókon viszontlátom a gyerekeinket, én magam is meghatódom. Akik a hétköznapi életükben nem vagy alig találkoznak ilyen gyerekekkel, azoknak közelebb hozza Marek Zoltán képei a mi kis világunkat.

A Pető Intézetben van egy szlogen, egy kínai közmondás, amely így szól, adj halat egy éhezőnek és megmented egy napra az éhezéstől, tanítsd meg halászni és egy életre megmented a problémától. Ez nagyon passzol az intézet küldetéséhez, ahhoz a szellemiséghez, amit napról napra próbálunk megvalósítani a korlátozott lehetőségeink között. Fejlődésre képes emberkéket látunk a csoportjainkban, akiknek szeretnénk horgászbotot a kezükbe adni, hogy megfogják saját halacskájukat, és akik azt szeretnék, hogy ugyanúgy ítéljék meg őket a hétköznapokban, mint egy átlagembert. Az intézetben nagy favorit a Veres Robi, a példakép, akit szeretnének követni. Ez nagyon fontos az ő életükben, mert látniuk kell, hogy igenis van kiút és van olyan sikeres társuk, aki mutatja az utat, hogy ők is tudjanak utána menni. Ha megnézik jobban a kiállított képeket, láthatják, hogy még a súlyosabb állapotú gyerekek is mosolyognak, és mi ezért dolgozunk.

A beszéd után Veres Robi lépett a színpadra, rímekbe foglalva rappelte el az esemény lényegét, majd következett a HT3, Horváth Tamás és csapata gyerekdalokat énekelve. Az önzetlenül, tiszta szívekből adott műsort a bohóc, Konczer Zoltán zárta. Volt ott minden, ami mosolyt varázsolt a kis gyerekarcokra: lufi-hajtogatás, bűvészkedés, 101 kiskutyás kendők varázslása és még folytathatnám hosszan a sort.

Az est csúcspontja az ajándékozás nagy örömet okozott, mikor minden gyerek választhatott magának a bőségesen megpakolt játékasztalról. Vidáman búcsúztak el, biztos vagyok maradandó lesz számukra ez az este. A Notebookstore, amely anyagilag, saját rendezvénnyel és a licitweboldal elkészítésével is jeleskedik, meghosszabbította a licitálási lehetőséget, hogy minél több pénz gyűljön össze a gyerekeknek.

A licitálásra szeptember 30-ig van lehetőség weboldalukon. A korábban a sztárok által készített kreatív díszítésű tárgyakon kívül az újabb felajánlások is felkerültek a weboldalra. Végül, de nem utolsó sorban elismerést érdemel a Média Spirál csapata, akik a szervezésben maximálisan helytálltak és a gyerekeknek ajándékokkal is kedveskedtek. Szép este volt!

Szóljon hozzá!