ZETApress

hírportál

Workshop Pécsett

Nemzetközi Ifjúsági Kórus Workshop lesz Pécsett mától vasárnapig. A Pécsi Református Kollégium Vegyes-kara, 1995-ös megalakulásától kezdve fontos résztvevője a pécsi, baranyai kóruséletnek.

Az elmúlt másfél évtizedben több alkalommal jártak Németországban, Hollandiában, Svájcban, illetve az összes szomszédos országban felléptek már, Erdélybe és a horvátországi Drávaszögbe rendszeresen visszatérnek. A legnagyobb kihívás 2008 őszén várt rájuk, az Amerikai Egyesült Államokban öregbítették a magyar kóruskultúra hírnevét, 4 államban 12 koncertes turnét adva. Itt különös figyelem kísérte Kodály kórusműveinek és módszerének élő bemutatását.

A református hagyományok legrégebbi és legpatinásabb képviselőjének a Debreceni Református Gimnázium Kántusának mintáját követve a Pécsi Kollégium együttese zenés szolgálatát folyamatosan teljesíti a Dunántúl és Duna-mellék református közösségei között. Az országos jelentőségű ifjúsági művészeti találkozók aktív résztvevője, jelentős díjak birtokosa. Eddig 10 hanghordozójuk jelent meg.

Az elmúlt évtized Pécsről kiinduló külföldi kapcsolatépítésének köszönhető az a nemzetközi testvérkórus kapcsolati háló, mely Kolozsvártól Tokión át Amerikáig Pécsre hozza a Református Kollégium Vegyes-karának barátait az augusztusi kultúrfővárosi workshopra. A kórusokkal külön-külön több ízben munkálkodott együtt a pécsi gimnáziumi énekkar, azonban ez lesz az első olyan alkalom, amikor az összes partner egy időben együtt lesz.

A szakmai munkát Berkesi Sándor Liszt-díjas karnagy (Debrecen) és Hoppál Péter DLA karnagy (Pécs) vezeti. A többnapos közös munkálkodás gyümölcseként saját repertoárjukat és összkari műveket bemutató hangversenyeket adnak Pécsett, a Balatonnál és Budapesten, melyek több kontinens ifjai előadásában magas színvonalú, színes kulturális csemegével kecsegtetnek. A szervezők amolyan felvezető programnak szánják a workshopot a hétvégén kezdődő Pécs Cantathoz. A zene és műértő közönség az ambiciózus fiatalok koncertjével ráhangolódhat a nagy nemzetközi, több korosztályt felvonultató kórusfesztiválra.

A koncert, melyre mindenkit szertetettel várnak a szervezők és a kórusok, augusztus 12-én, csütörtökön lesz a Pécs-kertvárosi Református Templomban 19 órai kezdettel ? tudatta Rozs Borbála.

Szóljon hozzá!