ZETApress

hírportál

Centrál Keszthelyen

A nyár beszökött a Centrál Színházba is. A szünetben a színház kapui zárva tartanak, de az előadások továbbra is láthatók ? tudta meg Lantai József az évadzárón.

Budapesten a Városmajori Szabadtéri Színpadon négy előadással is képviseli magát a Centrál társulata, a Keszthelyi Ünnepi Játékok keretei között pedig tíz estén át látható az évad két nagy sikere: a Fekete Péter című operett felújítása, illetve A 88. utca foglyai című Neil Simon komédia.

A budapesti Centrál Színház társulata nyaranta joggal tekintheti második otthonának a Festetics-kastély parkját. A tizenegy éves Keszthelyi Nyári Játékokon a Festetics-kastély parkjában július 29-e és augusztus 14-e között a már említett előadásokkal vendégeskednek. Az önfeledt nyáresti szórakozásról olyan színészek gondoskodnak, mint Básti Juli, Haumann Péter, Kern András, Oroszlán Szonja, Gubás Gabi, Magyar Attila és Simon Kornél valamint a Centrál Színház művészei.

Eisemann?Somogyi?Zágon: Fekete Péter ? zenés vígjáték két részben. Előadások időpontja: július 29, 30, 31. és aug.1. (esőnap: 2.) 20:30 órától. Bár a Fekete Péter műfaját tekintve mese, az antivilágbéli operett alapszituációja igencsak aktuális ma is. A gazdasági világválság idején a jóképű világfi, (aki nem mellesleg veszedelmes tőzsdecápa), véletlenül rábukkan a világ legnagyobb balekjára, kinek személye maga a katasztrófa.

Bármihez ér, az összeomlik ? mi lehetne hát jövedelmezőbb befektetés, mint részvénytársaságot alapítani a balek pechjére? Az üzlet be is indul, csak hogy közbeszól a szerelem: a dörzsölt úriember és a lúzer találkozik egy-egy saját világukon kívüli nővel. A megejtő szerelmi kergetőzést legendás örökzöldek tarkítják, miközben a fináléban már a legmeglepőbb párok szorongatják egymás kezét. A fergeteges szereposztás magáért beszél: Básti Juli, Haumann Péter, Oroszlán Szonja, Gubás Gabi, Magyar Attila és a Centrál Színház művészei.

Neil Simon: A 88. utca foglyai ? vígjáték. Előadások időpontja: augusztus 5, 6, 7, 8. (esőnap: 9.) valamint augusztus 12. 13. 14. (esőnap: 15.) 20:30 órától. Mel és Edna Edison élete fenekestül felfordul, amikor Mel, a gazdasági válság következében elveszíti az állását.

Edna mindent elkövet, hogy segítsen levert férjén, de Mel-nek most sem kedve, sem ereje méltányolni ezt. A rokonok anyagilag tudnának segíteni, de hogy lehet orvosolni a fölöslegessé vált ember lelkiállapotát? Mindenkinek rá kell jönnie, hogy a megoldáshoz csak egymásban bízva és egymást támogatva tudnak közelebb kerülni.

Neil Simon, a hazánkban is rendkívül népszerű komédiaszerző e darabjában is, saját legjobb hagyományait folytatva, valódi emberi konfliktust ábrázol – rendkívül szórakoztatóan. Előadásunk érdekessége még egy művészi találkozás is, hiszen Kern András és Básti Juli most először áll együtt színpadon. Bővebb információk a honlapon olvashatók.

Színházi tervek a következő évadra

A Centrál Színház évadzáró társulati ülésen Puskás Tamás igazgató összefoglalta, hogy mi történt, az elmúlt kilenc hónapban, és hogyan alakul a színház következő évada. Az első bemutató igazi családi színháznak ígérkezik: A Hang-villa titka című interaktív mesejáték szerzője Allan Ayckbourn, aki az angol kortárs színház egyik legsikeresebb és legtermékenyebb szerzője, és, aki pont a napokban kapta meg életművéért az egyik legrangosabb színházi kitüntetést, a Tony-díjat.

Az előadás különlegessége, hogy a mese fonala a gyerekek (és a felnőttek) szavazataitól függően szövődik, így minden előadás alkalmával máshogy alakulnak az események. Érdekes továbbá, hogy a darab rendezője színházunk egyik fiatal színésze, Simon Kornél, akinek a Hang-villa egyben rendezői debütálása is. Szereplők: Kovács Vanda, Schmied Zoltán, Andrádi Zsanett, Mészáros András, Papp János és Vári-Kovács Péter. A bemutató időpontja: október 10.

November 5-én kerül sor a Jó zsaru ? rossz zsaru című dráma premierjére. A darab (angolul: Steady Rain) rekordbevételt döntött a Broadway-n, és alig egy évvel a New York-i bemutató után megelőzve világvárosok színházait már a Révay utcában is látható lesz. Az ősbemutatón Hugh Jackmann és Daniel Craig játszották a két főszerepet, itthon Stohl András és Szabó Győző tolmácsolásban ismerhetjük meg a két balsorsú rendőr torokszorítóan izgalmas meséjét. A rendező: Puskás Tamás.

A színház ? hagyományait követve ? szilveszteri bemutatót is tart: egy méltán emlékezetes zenés művet, a Cabaret című musicalt Bozsik Yvette állítja színpadra, a szereposztás egyelőre maradjon titok, de az ígéret szerint a hazai színjátszás színe-java részt fog venni ebben az egyedülállóan különlegesnek tűnő színházi eseményben. S hogy a könnyed kikapcsolódást keresők is találjanak maguknak kedvükre való darabot, február végén a szinte már házi szerzőnek számító Neil Simon: Pletykafészek című komédiáját láthatjuk számos vendégművész közreműködésével.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Terézvárosi Pletykafészek | ZETApress

Szóljon hozzá!