ZETApress

hírportál

Két hét múlva bulizunk!

Elkezdődött a visszaszámlálás: már csak két hét van az eddigi legnagyobb SzFeszt kezdetéig! Június 11 és 13 között fesztiváli sokadalom költözik Győrszentivánra, az eddigi legnagyobb Szentiváni Fesztiválra ? tudtuk meg a Café del rióbeli sajtótájékoztatón.

Az eseményen, amelyet hat éve ismerhet a közönség, ebben az évben a legnagyobb hazai előadók mellett már külföldi sztárvendég, Inna is fellép. A szervezők célja, hogy a fesztivál négy helyszínén mindegyik zenei irányzat kedvelői, kicsik és nagyok egyaránt megtalálják a nekik tetsző programot, így a nagyszínpad és kisszínpad mellett DJ-sátor és vidámpark is várja a szórakozni vágyókat.

Június második hétvégéjén a fesztíváli hangulat és a jókedv Győrszentivánra költözik. Idén hatodik alkalommal rendezik meg a Szentiváni Fesztivált, amely ezúttal olyan neves előadókkal várja a szórakozni vágyókat, mint a Repubüc, az Edda, a Hooligans, az Anti Fitness Club, a LORD, a Karmatronic, DJ Szeifert és DJ Miller, valamint a Truesounds csapata.

Szeretnénk, hogy az eddig regionális ismertségnek örvendő SzFeszt 2010-ben már az egész országból vonzza az érdeklődőket, ehhez alakítottuk az idei programjainkat is. Ezért a több mint 40 fellépővel az eddigi 15-20 ezer látogatóhoz képest ezúttal 30 ezer vendégre számítunk ? mondta a mai országos programbemutató sajtótájékoztatón Szmit Lajos, az SzFeszt főszervezője.

Vannak olyan zenekarok, amelyek nem először lépnek fel az SzFeszt színpadán. így van ezzel az Edda is, amelynek frontembere, Pataki Attila már ismerősként tér vissza Győrszentivánra. ? Egy olyan fesztivál, amelyen családok, idősek és fiatalok egyaránt részt vesznek, sokkal közvetlenebb, szinte baráti hangulatú koncertet enged meg az együtteseknek. Győrszentivánon úgy fogadnak minket, mintha haza érkeznénk ? emelte ki az énekes.

Ebben az évben olyan fellépői is lesznek az eseménynek, akik még friss formációknak számítanak a legendás zenekarok mellett. A résztvevők szerint éppen ez a szép egy ilyen fesztiválban: ? A fiatal és a már történelemmel bíró zenészeket ugyanolyan lelkesedéssel fogadják a zenekedvelők ? erősítette meg a sajtótájékoztatón Tomi, az Anti Fitness Club énekese.

A legnagyobb hazai zenekarok és dj-k mellett ebben az évben először hívtak meg külföldi sztárvendéget is a rendezvényre. Inna, aki ma Európa egyik legismertebb zenei előadója, június 12-én lép színpadra Győrszentivánon. A gyönyörű román énekesnő 2008-ban kezdte nemzetközi karrierjét Hot című albumával, azóta pedig Európa egyik legtündöklőbb csillagaként szerepel a toplisták élén és remixeivel jelentősen meghatározza napjaink zenei életét. Tavaly tavasszal járt először Magyarországon, majd a 2009-es év során több alkalommal is telt ház előtt bizonyította tehetségét hazánkban.

Inna mellett hazánk egyik énekesnője is meglepetéssel készül rajongóinak az idei SzFeszten. Dundika ? aki egyben az idei fesztivál háziasszonya is ? Győrszentivánon mutatja be legújabb dalát a nagyközönség előtt. A Hooligans és a Republic tagjai ? akik ugyancsak részt vettek a programbemutató sajtótájékoztatón ? elmondták: lelkesen készülnek az idei Szentiváni Fesztiválra, hiszen a nyugat-dunántúli közönség mindig szeretettel fogadja őket.

A Szentiváni Fesztivál különlegessége, hogy a családi programokra is kiemelt hangsúlyt fektetnek a szervezők. Az ingyenes vidámpark mellett a gyermekek szórakozásáról – ahogyan azt már megszokhattuk ? ebben az évben is a Lurkó Alapítvány gondoskodik Arcfestéssel, üvegfestéssel, fűbaba készítéssel, kavics dekopázsolással, hajtogatással és megannyi más kézműves foglalkozással készülnek az szervezet munkatársai. A fesztivál bevételének egy részét a Lurkó Alapítvány ismét mások segítésére használhatja fel, céljuk a Győri Kórház Gyermekosztályának korszerűsítése.

A Lurkó Alapítvány

A Lurkó Győri Kórház Gyermekosztályáért Alapítvány 2002. november óta közhasznú szervezetként működik Győrben. A Petz Aladár Megyei Oktatókórházban. Pályázatok útján az alapítvány javára szervezett jótékonysági rendezvények bevételéből, az adó 1%-ából, az Önök adományaiból a Gyermekosztályon, a Gyermekambulancián és a Gyermek sebészeten játszóházat sikerült létrehozni. Önkéntes segítők játékos és kézműves foglalkozásokkal terelik el a gyermekek figyelmét betegségükről.

Célunk, hogy mosolyt varázsoljunk a gyermekek arcára és pozitív élményekkel térjenek haza. A játszóházon kívül átadásra került a Csecsemőosztályon egy vizsgáló, a gyermekosztályon immunszupprimált betegek részére szoba, és fürdőszoba, gyermek pulmonológia és gyermekpszichológiai szakrendelő valamint a Vest-mellény, a cisztás fibrózisban szenvedő gyermekek kezelésének segítségére. Továbbra is kívánjuk támogatni a gyermekosztályokat, eszköz és műszervásárlásokkal.

Szóljon hozzá!