ZETApress

hírportál

16 aradi vértanúnk

Leleplezték a 15. aradi vértanú, Kazinczy Lajos emlékhelyét a Fiumei úti sírkertben. Kazinczy Lajos, a 15. aradi vértanú emlékére állított emlékhelyet a Fiumei úti sírkertben a Madách Színház és a Nemzeti Örökség Intézete – tudatták sajtósaik.

Az avatóünnepségre egy különleges, tematikus séta keretében került sor, ezt követően a Madách Színház művészeinek előadásában felcsendültek a Kazinczy Lajos életét színpadra állító musical: A tizenötödik című darab legismertebb dalai is. Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc hős tábornokaira legtöbbször aradi tizenhármakként hivatkoznak – lényegesen kevesebben ismerik azokat az áldozatokat, akiket szintén Aradon, de nem október 6-án végeztek ki. Ilyen elfeledett hős a 15. aradi vértanúként is emlegetett Kazinczy Lajos, a híres nyelvújító, Kazinczy Ferenc fia is.

Kazinczy Lajos élete azóta került ismét reflektorfénybe, mióta a Madách Színházban bemutatták Szirtes Tamás rendezésében a Derzsi György-Meskó Zsolt szerzőpáros: A tizenötödik című musicaljét. A darab nemcsak azért különleges, mert egy kevéssé ismert történelmi szereplő életét és tragédiáját mutatja be, de a Kazinczy Lajos életéről szóló musical az első darab a magyar színház- és zenetörténetben, amely az 1848?49-es forradalom és szabadságharc korát helyezi középpontba.

Összesen 16 honvédtisztet végeztek ki Aradon. Ormai Norbert ezredest már 1849. augusztus 22-én, az aradi tizenhármat október 6-án, Kazinczyt viszont csak október 25-én küldték a halálba. Haynau utolsó áldozata Ludwig Hauk osztrák származású alezredes volt 1850-ben. Az aradi vértanúk között tartjuk számon Lenkey János tábornokot is, aki a várbörtönben megőrült és meghalt.

A tizenötödik aradi vértanú emlékhelyének avatásán a résztvevőket Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója köszöntötte, Kazinczy Lajos hősiességét pedig Szirtes Tamás, a Madách Színház igazgatója méltatta emlékbeszédében. – Teljesen egyértelmű volt számunkra, hogy a Fiumei úti sírkertben az 1848/49-es forradalom és szabadságharc számos fontos személyisége között helye van a tizenötödik aradi vértanú emlékhelyének. Nemzetünk kiemelt temetője az újkori magyar történelem különleges lenyomata, hiszen annak minden jelentős mozzanatára emlékezhetünk a gyönyörű környezetben. Úgy vélem, mától Kazinczy Lajos emlékkövénél minden ismert és kevésbé ismert aradi vértanú előtt leróhatjuk kegyeletünket, így egy újabb fontos helyszínnel gazdagodott ez a nemzeti emlékhely – mondta el Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója.

Kazinczy Lajos életének és hősi halálának emlékét az utókor, vagyis a mi feladatunk megőrizni – éppen ezért nagyon örülünk, hogy a Madách Színházban helyet adhatunk A tizenötödik című, Kazinczy Lajos életét egészen új perspektívából feldolgozó, emellett a musical műfaji kereteit is feszegető előadásnak. A most felavatott emlékhelynek köszönhetően remélhetőleg rövidesen Kazinczy Lajos esetében is érvénytelenné válik az elfeledett aradi vértanú megnevezés – emelte ki Szirtes Tamás, a Madách Színház igazgatója.

A séta több, az 1848-49-es eseményekhez kapcsolódó hős síremlékét is érintette. Az első állomás a szabadságharcban eleső honvédek parcellája volt, ahol Ormai Norbert emléktáblája is helyet kapott. Az emléksétán tovább-haladva a résztvevők a Haynau által megvesszőztetett Maderspach Károlyné síremlékét, az osztrákok által kivégzett kilenc vértanú emlékére felállított Kilencek oszlopát, Mieczysław Korybut Woroniecki lengyel herceg, valamint a Három aradi özvegy: Schweidel Józsefné, Damjanich Jánosné és Lázár Vilmosné sírhelyét tekinthették meg. A séta Kazinczy Lajos most elhelyezett emlékhelyénél ért véget, ahol az esemény résztvevői a síremlékre helyezett fehér rózsákkal fejezték ki tiszteletüket a 173 éve kivégzett 15. aradi vértanú előtt.

Az emléksétát követően Borbély Richárd a mű egyik legemblematikusabb zeneszámát, Kazinczy Lajos áriáját énekelte el – a darabban elhangzó népszerű alkotást a Madách Színház nemrég videoklip formájában is közzétette. Az eseményen Simon Boglárka előadásában a musical Fáj még című dal, Détár Enikő, Gallusz Nikolett és Ladinek Judit színművészek tolmácsolásában pedig A Tizenhárom című ballada is elhangzott. A tavasszal bemutatott A tizenötödik című előadás október 7-e és 16-a között három szereposztásban tekinthető meg: Kazinczy Lajost hármas szereposztásban Borbély Richárd, Jenővári Miklós és Solti Ádám játsszák majd.

Szóljon hozzá!