ZETApress

hírportál

12. Szenes Emlékest

Idén is hatalmas sikerrel zárult Budapest egyik legnépszerűbb zenei rendezvénye: talán eddig a legtöbben jöttek el, több mint tízezren vettek részt a legendás 12. Szenes Iván Emlékkoncerten a Szenes Iván téren, ahol a legtöbb magyar sláger született.

Betegsége után itt tért vissza a nagyközönség elé Bodrogi Gyula, aki elénekelte a Legtöbb ember ott hibázza el című dalt és egy nagy tánccal lepte meg az ünneplő közönséget. Elmondta, hogy amikor kérdezték Szenes Ivánt, hogy kétezer szerzeménye közül melyikre a legbüszkébb, habozás nélkül rávágta: Andreára!

Szenes Andrea az est háziasszonya végig-kalauzolt a slágerek születésének történetein az igazi világkülönlegesség rendezvényen, hisz ez az egyetlen olyan koncert a világon, amely ott tudott megvalósulni, ahol maguk a slágerek születtek. Bemutatta a nemsokára nyíló Szenes Iván Slágermúzeum új himnuszát, amelyet Kocsis Tibor adott elő.

A 20 szereplős, 60 dalos, 5 órás ingyenes mega-koncert keretében átadták az idei Szenes Iván díjakat. Szenes Iván életműdíjat kapott Malek Miklós, aki Szenes Ivánnal együtt nemcsak csodálatos lírai dalokat, mint a Kiöregedett vadászkutya és Éjszakáról éjszakára, hanem humoros gigaslágereket is írt, többek között a Próbálj meg lazítani! vagy a Gondolj apádra! címűeket. Malek Miklós és Szenes Iván írták Hofi Géza összes zenés számát, a híres Macskaduettet is, amit idén Kocsis Tibor es Szabó Ádám adott elő.

Szenes Iván művészeti-díjat kapott az éppen 80 éves Meződi József, az Apostol együttes énekese, aki Szenes Andrea elmondása szerint a dalba öntött költészet megtestesítője: úgy énekel, mintha szavalna. Szenes Iván ezért is szeretett neki verset írni, olyan slágereket adott neki, mint a Nehéz a boldogságtól búcsút venni, a Nincs szerencsém, a Homokvár, Mert álmodni Magyarország! és az Okosabban kéne élni! címűeket

A Kornay Mariann – Szenes Iván-művészeti díjat, amely évente egy női könnyű-műfajú tehetséget jutalmaz idén a sokoldalú Malek Andrea kapta, aki nyitotta az estet a Találkozás a Szenes Iván téren dallal, majd humorra váltva a Söprik az utcát, valamint a Kell néha egy kis csavargás című dalokat énekelte.

A Szenes Iván-slágerdíjat, amely az év legjobb Szenes Iván sláger feldolgozásért jár, ezúttal Béres Attila, alias Dr. BRS kapta a Hosszú forró nyár feldolgozásáért, amelyet Zalatnay Cinivel adtak elő közösen a tomboló közönség előtt.

Idén hozták létre a Szenes Iván barátja-díjat, amelyet azok a közéleti személyiségek kapnak, akik szeretetből, tiszteletből régóta segítik a Szenes slágerek életét, szervezését, terjesztését az országban. Ezt Schmuck Andor kapta.

A közönség a hidegebb idő ellenére 5 órán át élvezte a fergeteget, állva ünnepelték a videóról megjelenő Szenes Iván: Mintha sohase hagynád abba dalát hangosan éljenezve a szerzőt, aki ma is olyan sok örömöt szerez nekünk dalaival.

Számomra ez óriási boldogság, ez az a nap az évben, amikor édesapám a földi világgal kommunikál, és nem lenne számára ennél nagyobb öröm semmi, minthogy tízezren eljönnek ide, az immár róla elnevezett térre, ahol nemsokára megnyílik a Szenes Iván slágermúzeum. Én nagyon boldog vagyok, hihetetlenül jól éreztem magam a közönséggel és még ennél is nagyobb öröm volt számomra, hogy Bodrogi Gyula műsorvezető társam a Szenes Iván emlékkoncerten tért vissza betegsége után a színpadra és rögtön egy nagy tánccal – mondta Andrea.

Felléptek – mind korábban jeleztük – Bodrogi Gyula, Szenes Andrea, Apostol együttes, Malek Andrea és Miklós, Szacsvay László, Soltész Rezső, Nyári Károly és lányai, Bo Viktor, Klement Zoltán, Kocsis Tibor, Szabó Ádám, Körmendi Péter, Mészáros János Elek, Tabáni István, Opitz Barbara, Csonka András, Dr BRS, Zalatnay Cini. A koncertről tévéfelvétel is készült, amely decembertől hetente lesz látható csütörtök esténként a Duna World műsorán.

Szóljon hozzá!