ZETApress

hírportál

Dalfesztivál a Dunán

Csináljuk a fesztivált! címmel nagyszabású show-műsor indul március 19-én a Duna csatornán. A szombat esténként 10 héten át 19 óra 35 perctől látható műsor 60 év magyar slágereit mutatja be ismert előadóktól.

A sorozatban, amely alapvetően az ’50-es évektől 2010-ig mutatja be a legjobb dalokat, 84 énekes szerepel, 60 sláger hangzik el, a produkciókat zsűri fogja értékelni – derült ki a sajtótájékoztatón. A slágereket Korda Gyuri, Balázs Klári, Feke Pali, Balázs Andi, Nagy Bogi és Boros Csabi értékeli, a műsorvezető Rókusfalvy Lili és Fodor Imi lesz.

A dalok az eredeti hangszerelésben, ugyanakkor modern hangzásban szólalnak meg, az énekesek között lesz mások mellett Csepregi Éva, Pataky Attila, Keresztes Ildikó, Csonka András, Szandi, Heincz Gábor Biga, Varga Miklós, Palcsó Tamás, Tóth Gabi, Rácz Gergő, Janicsák Veca, Köteles Leander, Miller Zoltán, Pál Dénes, Polyák Lilla, Galambos Dorina, Molnár Tibor Attila, Judy és Oláh Gergő. A produkciókat egy tizenöt fős tánckar színesíti.

A műsor küldetése, hogy ezeket a dalokat a mai fiatalságnak is meg kell ismernie, hiszen az ő születésük előtt is volt zene! – mondta Balázs Klári. Az énekesnő első alkalommal zsűrizik együtt férjével, énekes partnerével: Korda Györggyel, aki hozzátette, hogy a nézők olyan előadókat fognak látni-hallani a műsorban, akik az elhangzó dalokhoz hozzáadják tehetségüket, mellyel szinte újjávarázsolják azokat.

Feke Pál arról beszélt, hogy a Csináljuk a fesztivált! a magyar zene ünnepe lesz, és azok fognak énekelni, akikre büszkék lehetünk. – A műsor tisztelgés a múlt előtt – fogalmazott. A show-műsor egyben verseny is, amely az évszázad slágerét keresi. Az énekesek hétről-hétre évtizedes bontásban dolgozzák fel a korszakok slágereit. Az egyes korszakok adásaiból a zsűri pontjai alapján öt-öt produkció jut tovább a 3 elődöntőbe, majd a május 21-ei döntőben kiderül, melyikük lesz az évszázad slágere.

Szóljon hozzá!