ZETApress

hírportál

Jövő kedden MusicalNeked

A produkció, amely nagy sikerrel állította színre és játssza immár két éve a Puskás, a musical című előadást – amely több mint 45 ezer nézőjével 2021. legnézettebb színházi előadása lett – március 15-én kedden mutatja be új produkcióját, a Jókai Mór: A kőszívű ember fiai című regényéből készült Kőszívű – A Baradlay-legenda című előadást.

A három Baradlay fivér, Ödön, Richárd és Jenő történetében a függetlenségére törekvő magyar nemzet, a családi, a baráti és bajtársi kapcsolatokat mindenekfelett tisztelő magyarok, és az igaz szerelem legyőzhetetlensége mutatkozik meg.

Jókai Mór: A kőszívű ember fiai című regénye a reformkortól a kiegyezésig ível, a Kőszívű – A Baradlay-legenda nagyobb történelmi kitekintésre vállalkozik. A Baradlay testvérek lenyűgöző, kalandos és romantikus történetén itthon eddig még sosem látott látványvilág és különlegesen szép dallamok vezetik végig nézőinket.

A darab írói: Szente Vajk és Galambos Attila, zeneszerzője: Juhász Levente, rendezője: Szente Vajk, producere: Szabó László. A darab ősbemutatója június 17-18-án péntek-szombaton lesz a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, március 15-én kedden egy Magyarországon még sosem látott show vezeti be a darabot.

A Kőszívű – A Baradlay-legenda – A nagy olvasópróba – zene és szöveg című előadás során a darab színészei eléneklik, elmondják a teljes darabot, ebben egy 40 fős kórus, 70 m2 ledfalon történő vetítés és jelmezrészletek támogatják őket. A nagy olvasópróba – zene és szöveg bemutatja a teljes darabot, tánckoreográfia és színpadi mozgások nélkül, de látványos kiállításban és teljesen élő hangzás mellett.

A darab főszereplői: a Kossuth-díjas Miklósa Erika, Náray Erika, Polyák Lilla, Kovács Gyopár, Gubik Petra, Katona Kinga, Szerednyey Béla, Feke Pál, Veréb Tamás, Ember Márk, Fehér Tibor, Serbán Attila, Berettyán Sándor és Barabás-Kiss Zoltán.

A produkcióhoz egy különleges játék is csatlakozik: Oszd ki a szerepeket! A darabban játszó színművészekről a produkció nem tette közzé, hogy melyikük melyik szerepet játssza. A március 15-én 19 órakor kezdődő előadásra jegyet vásárlók ugyanis ingyenesen, a jegyükön található kód segítségével részt vehetnek egy játékban, ahol megtippelhetik, hogy melyik színész melyik szerepet fogja játszani. Ezzel a produkció arra is szeretné késztetni a nézőket, hogy olvassák el a regényt és gondolják át, hogy melyik színészre melyik szerepkarakter illik a legjobban. A tippeket március 13-án vasárnap délig lehet elküldeni a weboldalon, a legjobban tippelők között egymillió forintot oszt szét a produkció. Ha csak egyvalaki találja el tökéletesen a szereposztást, övé a teljes nyeremény! Ha nincs telitalálatos, akkor a legtöbb találatot elérő(k)é a nyeremény!

A Kőszívű – A Baradlay-legenda szereplőválogatást is hirdet. A darabban majd videó-bejátszáson feltűnő, amatőr szereplőket keresünk, akiknek az 1849-es aradi vértanúkkal kapcsolatos szöveget kell elmondaniuk, professzionális felvételen. A szereplésre az info@musicalneked.hu emailcímen lehet jelentkezni név, életkor, foglalkozás megadásával és egy fotó csatolásával március 11-én pénteken éjfélig.

A Kőszívű – A Baradlay-legenda előadáson a produkció a Kárpátaljáról menekült családoknak szervez gyűjtést, arra kérjük nézőinket, hogy adományaikat hozzák el a színházba, amelyeket a produkció kiegészít és eljuttat a menekültek számára! – tudatták sajtósaik.

Szóljon hozzá!