ZETApress

hírportál

Viktória Szentesen

Romantikus történet, mindent legyőző szerelem, csodálatos zene, halhatatlan slágerek – mindezt együtt kínálja Ábrahám Pál: Viktória című nagyoperettje. A Békéscsabai Jókai Színház és a Magyar Zenés Színház közös bemutatóját december 15-től láthatja a nagyközönség a Szentesi Tóth József Színház és Vigadóban.

Seregi Zoltán színházigazgató, a darab rendezője elmondta: Ábrahám Pál nagyoperettjét 2020. novemberben, a nemzeti összetartozás évadjában, Trianon 100. évfordulójára emlékezve mutatták volna be Békéscsabán, de a koronavírus-járvány megakadályozta. Ezután a darab a mű főhőséhez hasonlóan kálváriát járva 2021 nyarán Egerben debütált a Nyári Színház egyik előadásaként, majd bemutatkozott a Szarvasi Nyári Színházban, most pedig 4 előadás erejéig Szentesen kápráztatja el a nagyérdeműt.

Az operett egy I. világháborús magyar honvéd kapitányról, a szárnysegédjéről, a szépséges Viktóriáról és a szerelemről szól. Egy gyönyörű történet arról, hogy a szerelem mindent legyőz: háborút, fogolytáborokat, országhatárokat A Viktória nemcsak csodás történet az igaz szerelemről, kalandokkal és humorral fűszerezve, hanem a zenéje is különleges, hiszen az amerikai dzsessz, a keleti motívumok és a magyar népzene nagyszerű ötvözete. A műfaj kedvelői megtalálhatnak mindent ebben az előadásban, amiért az operettet szeretni lehet: könnyed, egzotikus környezetben zajló történet, mindent elsöprő szerelem, kiváló zene, remek énekhangok, hallhatatlan slágerek.

John Webster nagykövet szerepét Szolnoki Tibor játssza, felesége Viktória kettős szereposztásban Benedekffy Katalin és Vörös Edit lesz. Koltay László huszárfőhadnagyként Domoszlai Sándort, Jancsiként Bozsó Józsefet láthatja a közönség. Puskás Dániel, Nádra Kitti, Steinkohl Erika és Tomanek Gábor játszik még mások mellett az előadásban, továbbá fellépnek a színház fiatal művészei és táncosként a Színitanház hallgatói, koreográfus Bozsó József. A darabot Seregi Zoltán, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója rendezi.

Szóljon hozzá!