ZETApress

hírportál

EJI-interjú Frenreisszel

Egy zenész akkor van jól, ha a színpadon lehet és érzi a közönség szeretetét – vallja Frenreisz Károly az Előadóművészi Jogvédő Irodának adott interjújában. A basszusgitárossal, zeneszerzővel, a rockszakma ikonikus alakjával múltról és jelenről beszélgettek. Fotóink Szűcs Attila felvételei.

Öt éves kora óta a zene az élete. A Kossuth-díjas rocklegenda nevét virtuóz basszusgitárosként, klarinétosként, szaxofonosként, énekesként, zenekarok alapítójaként is jegyzik. Pályafutása a ’60-as években a Metró zenekarral indult, ezt követte az LGT, végül a legtöbbet játszó magyar rock együttes, a máig működő Skorpió. – A pandémia hosszú hónapjai után újranyíltak a kapuk. Hogy telt a nyár? Beindult a koncertélet? – kérdezte az EJI.

FK: A nyár hála Istennek beindult, mi ugyan csak egy koncertet adtunk a Skorpióval a Tabánban augusztus 22-én, de országszerte rengeteg kisebb fesztivál, hangverseny, koncert, zenei és színházi előadás technikai hátterét biztosítottuk a hang- és fénytechnikai cégemmel. Örömmel tapasztaltuk, hogy a közönség nagyon várta az előadásokat, sok igazi teltházas koncerten vehettünk részt. Augusztusra szinte minden olyan lett, mint 2019-ben volt.

Jó ezt hallani. Elmondaná mit érzett, amikor másfél év után a közönség elé lépett augusztus 22-én?

FK: Óriási volt, a Retro Tabán elnevezésű négynapos koncertsorozatot zártuk mi a Skorpióval, őrületes volt a hangulat. Megünnepeltük Tátrai Tibit is, aki Kossuth-díjat kapott pár nappal a koncert előtt, így ő már a második a zenekarban. Megmondom őszintén volt bennem egy kis félsz, mert amikor az ember lendületben van és folyamatosan koncertezik, akkor fizikailag és szellemileg tudja, hogy hol tart, de amikor egy koncert előtt az utolsó majdnem két éve volt, akkor felmerül a kérdés: meg tudom ezt még csinálni? Fizikailag menni fog? Szerencsére fizikailag és hangilag is nagyon jól bírtam, úgyhogy nagy élmény volt nekünk és a visszajelzések alapján a közönségnek is. Egy zenész pedig akkor van jól, ha a színpadon lehet és érzi a közönség szeretetét.

Akkor Ön szerint nem alakította át a pandémiás időszak a közönség fogyasztási szokásait, lendületét? Az emberek ugyanúgy mennek koncertekre, mint régen, miközben hozzászoktak a kényelemhez, hogy az otthoni fotelből is elérhető sok minden?

FK: Igen. Ugyanis egy koncert, hangverseny, színi előadás, vagy opera sem olyan élmény otthonról a fotelből, mint élőben. Ez olyan, mint amikor az ember kényelmesen megnézi a tévében a futballmeccset, és még visszajátszást is kap. Mégis, ha teheti, inkább kimegy a meccsre, mert az az atmoszféra csak ott és csak élőben van meg. Ugyanígy van a koncertekkel is: ott kell lenni, át kell élni.

Mennyire fontos Önnek, a Skorpiónak a színpad, a fellépés? Kiszolgáltatott helyzetben vannak, mint sok más zenekar, akik most minden létező felkérést elfogadnak, vagy tudnak válogatni?

FK: A sok koncert ránk is igaz, csak nem a Skorpió zenekarral. A zenészeink több egyéb zenekarban és formációban játszanak, például Tátrai Tibi játszik a Tátrai Bandben, a Boom Boomban, a Magyar Atomban, Szűcs Totya (Szűcs Antal Gábor), játszik a Bojtorján hegedűsével, turnézik az Attila Fiai Társulattal. Pálvölgyi Géza szintén játszik a Tátrai Bandben, így tehát sok fellépés összejön, de a Skorpió együttesnek nem muszáj minden felkérést elfogadni és ez soha nem is volt így. Mi egy igazi örömzenekar vagyunk. Csak olyan fellépést vállalunk el, ahol a körülmények megfelelnek a magas minőségi követelményeknek. A Tabánba szívesen mentünk, pláne, hogy a helyszínhez emocionális szálak is fűznek. A legelső Tabánban ugyanis, ami még fönt volt a mostani Gellérthegyi víztározó helyén, jövőre lesz 50 éve, hogy az első óriási bulink lement az LGT-vel és a Török Ádám Minivel.

Milyen feladatok, célok várnak Önre idén? Mik a tervek az év hátralévő szakaszára?

FK: Társadalmi feladataim mellett, amiket zenész kollégáimmal folyamatosan csinálunk, felkértek az életrajzi könyvem megírására. Ez nem kis munka lesz, terveim szerint ősszel kezdek neki. Emellett a Skorpióval lesz néhány fellépésünk.

Azt nyilatkozta egyszer, hogy fontos Önnek az alkotás, zeneszerzés és még akár 10-15 lemezzel több dalt is írt volna, csak a folyamatos koncertturnék és feszített munkatempó miatt nem fért bele több. Az elmúlt másfél évben, a kényszerpihenőn pótolta ezt valamelyest? Írt dalokat?

FK: Nem írtam sajnos, mert én mindig úgy dolgoztam, hogy amint összeraktam egy dalt, rögtön elmentünk a próbaterembe a zenekarral, ott születtek meg az utolsó improvizációk, a hangszerelések részletei és a végleges verzió. Erre most nem volt lehetőség. A dalszerzéshez, főleg a szövegíráshoz emellett fontosak a személyes élmények, új impulzusok, utazások, találkozások, amik szintén hiányoztak az elmúlt időszakban.

Mivel foglalkozott a pandémia idején?

FK: Megmondom őszintén, hogy leginkább otthon ültem és vártam, hogy mi lesz. Tévéztem, pihentem, eljártam sportolni. Az egész életemen át tartó állandó rohanás után ez most jól esett. Szerintem jót is tett.

Még egy kicsit a hosszú kényszer-pihenőnél maradva: épp 3 éve, 2018 nyarán azt nyilatkozta, hogy rajong az unokáiért, de a rengeteg elfoglaltsága miatt nem tud elég időt tölteni velük. Azt az elhatározást tette akkor, hogy többet lesz velük. Hogyan alakult ez azóta?

FK: Sajnos a pandémia nagyon negatívan érintette az unokáimmal való kapcsolatomat. Valakinek mindig pozitív lett a tesztje a különböző közösségekben, ahová járnak, így amíg nem volt oltás, nagyon óvatosak voltunk, nem nagyon tudtunk találkozni. De óriási öröm számomra, hogy az augusztus 22-i koncertre mind az öt unokám, Hugó, Leó, Zalán, Abigél és Izabel is eljött megnézni a nagyfatert.

A Skorpió együttes a 3. legendás együttes, amit alapított ’73-ban. A sikerért nyilván rengeteget kellett dolgozni. Mitől működik ez a mai napig, ilyen hosszú távon, mit talált meg a Skorpióban, amit a többi együttesben nem?

FK: Az egyik oka ennek az, hogy közel áll egymáshoz a zenei stílusunk a zenekar tagjaival. Fergeteges sikereket éltünk meg együtt, az első nagylemezünk például, a ’74-ben kiadott Rohanás pillanatok alatt aranylemez lett, hihetetlen nagy durranás volt. Vagy amikor trióban játszottunk a Tátrai Tibivel és a Papp Tomival ’78-79-től. Egyedit alkottunk. A mai napig halljuk vissza a tanuló fiatal gitárosoktól, basszusgitárosoktól, hogy etalonként kezelik ezeket a nagylemezeinket a gitár- és basszusgitár játékok miatt. Nagy öröm, hogy a zenénk máig él a zenésztársadalmon belül is és példaképként tekintenek ránk.

A mai fiataloknál maradva: Ön fantasztikus családba született, legendás testvérekkel. Mit gondol, sok nagy tehetség van ma a szakmában? Valahogy úgy tűnik, hogy a régi nevek sokkal nagyobb nevek voltak és mostanában nem ugrik ki igazán az őstehetség. De ha mégis, talán nem tudnak olyan karriert befutni a mai dalok, a fiatal zenészek, mint a legendák.

FK: Ez egy nagyon érdekes kérdés, többféle vetülete van. Először is, én azt mondom, hogy ilyen sok huszon-harmincéves tehetséges és kitűnő zenész sosem volt, mint napjainkban. A mi generációnkban viszont volt egyfajta bizonyítási vágy, ezért óriási aktivitással és lelkesedéssel ment a dolgok után, írta a dalokat és koncertezett. Könnyítette az érvényesülést az is, hogy nem volt olyan sok zenekar, mint most, így nem kellett annyi felé fókuszálni a közönségnek sem. Napjainkban már nem úgy megy, hogy az ember csinál egy nagylemezt, amit kiadnak, és a közönség hazaviszi bakeliten, vagy CD-n. Zűrzavar támadt, mert mindenféle oldalakról mindenféle zenét le lehet tölteni. Emellett úgy érzem, a mai dalok súlytalanabbak a régieknél: egy ideig nagyon mennek, de hamar el is tűnnek. A mai kiugró sikerű énekesek, zenészek, zenekarok esetében 5-10 év múlva látszik majd, hogy valójában milyen fajsúlyú előadók.

3 együttes, 19 lemez, számos filmszerep, sok ezer fellépés után mi az, ami most is hajtja? Van-e olyan vágyálma, ami még nem teljesült?

FK: Jövőképe mindig kell, hogy legyen az embernek. A tervek, ötletek az én koromban már nem jönnek naponta, de azt tudom, hogy amíg élek, addig zenélni fogok és a kreativitásomat próbálom életben tartani. 5 évesen elköteleztem magam a zene mellett, azóta a zene és én alkotjuk a legkomolyabb párost.

Frenreisz Károly először zongorázott, majd klarinéton és szaxofonon tanult meg játszani, ezt követte a basszusgitár. 1965-71-ig zenélt a Metróban. Jelentős szerepe volt abban, hogy a Metró a hatvanas évek végén a korszak legmodernebb zenei irányzataival kísérletezett. 1971-ben alapító tagja volt a Locomotiv GT-nek, melynek 1973 januárjáig basszusgitárosa, fúvósa, énekese. Ő írta meg a Locomotiv GT első slágereit (Boldog vagyok, Érints meg), és az ő egyik dala kapcsán kapta első nemzetközi fesztiválmeghívását a zenekar. 1973-ban alapította meg a Skorpiót, amely a mai napig kisebb megszakításokkal aktív. Ő az együttes vezetője és frontembere. Kétszer lett az év basszusgitárosa, 1974-ben és 1981-ben. További elismerések: Budapest díszpolgára (2012), A Magyar Érdemrend tisztikeresztje (2015), Fonogram Életmű-díj (2016), Kossuth-díj (2017).

Szóljon hozzá!