ZETApress

hírportál

Világszám Puskás, a musical!

Óriási köszönetet érdemel Szőllősi György, a Magyar Sportújságírók Szövetsége elnöke, hogy közel 200 kollégánk tiszteletjeggyel nézhette végig Puskás és az Aranycsapat életét, a pályafutásukat felgöngyölítő produkciójukat az Erkel Színházban.

Dr. Dénes Tamás főtitkár úr is nagy feladatot vállalt azzal, hogy a jelentkezők kívánságait időrendbe beossza az augusztusi három napra – írta Kiss Erzsébet MSÚSZ-tag újságíró, testnevelő, aki a 18-ai Puskás, a musical című előadást csodálta meg.

Az előadás kezdetén Szente Vajk rendező elmondta, hogy mintegy 500 közreműködő összehangolt munkájával állt össze a mű, aztán társával két focilabdát repítettek a nézőtérre, a szerencsés elkapók nagy örömére. Bemutatták az előadás díszvendégét: Marco Rossit, a magyar labdarúgó válogatott szövetségi kapitányát, aki örömmel állta a vele fotózni vágyók hadát a háromórás előadás szünetében.

A monumentális mű jelenetei kronológiai sorrendben követik az Aranycsapat játékosainak és vezérüknek a megpróbáltatásokkal teli életét. Bizony nekik nemcsak a focira kellett koncentrálniuk. El kellett viselniük, sőt betartaniuk az akkori hatalom játékszabályait! Huszonkét színész, hatvan táncos, harminc gyermekszínész parádés produkciója oldotta a színpadon folyó feszültségeket. Kellékek, zseniális megoldások ámították el a telt-házas nézősereget. A játékosokat alakító színészek lelki és fizikai állóképességről tettek tanúbizonyságot.

Megható jelenettel zárult a monumentális előadás. Sorra jelentek meg az Aranycsapat labdarúgóinak fiatalkori arcképei. Elhangzottak karrierjük állomásai születésüktől halálukig, mert sajnos egyikük sem él. Bizony néhányan közülük viszonylag fiatalon hunytak el, amihez bizonyára hozzájárultak a sikerek melletti feldolgozatlan kudarcaik is.

Nem kérdés, a sziporkázó műsor megtekintése minden labdarúgónak ajánlható tanulságképpen, hogy a mai idők játékosai milyen nyugalmas légkörben készülhetnek, a mérkőzésekre saját karrierjük érdekében, valamint a nézők örömére. Csoportos szervezések is lehetségesek a műsorra az ország településeiről, akár határon kívülről is – javasolja Kiss Erzsébet blogtulajdonos.

Szóljon hozzá!