ZETApress

hírportál

Szeretve mind a vérpadig

Történelmi musical lesz a jövő hétvégén Simonpusztán. Nagyszabású előadásra kerül sor a Szőcs Géza Nemzeti Lovaskultúra Központban augusztus 7-én szombaton 20:30-tól – tudatta Sárréti Anita PR menedzser.

Híres művészek lépnek a színpadra, hogy elkápráztassák a közönséget, főbb szerepekben: Mészáros Árpád Zsolt, Sipos Imre, Csonka Dóra, Kuczmann Ágnes, Xantus Barbara, Makrai Pál, Laklóth Aladár és még sokan mások. A képi világ pedig igazán lehengerlő lesz. Az érdeklődők egy igazán megható, elbűvölő és monumentális darabot láthatnak Simonpusztán.

A Magyar Történelmi Színház, a Magyarock Dalszínház, a komáromi Jókai Színház, az Esztergomi Várszínház és a Békéscsabai Jókai Színház bemutatja: Szeretve mind a vérpadig című történelmi musicalt. Jókai Mór regénye alapján a szövegkönyvet és a dalszövegeket írta: Vizeli Csaba, zeneszerzők: Medveczky Szabolcs – Pécsváradi Zoltán.

2020-ban ünnepeltük Jókai Mór születésének 195. évfordulóját, illetve 310 esztendeje végezték ki Érsekújváron a mű egyik főszereplőjét, Ocskay Lászlót. A Szeretve mind a vérpadig Jókai Mór 1882-ben megjelent történelmi regénye. A mű a Rákóczi-szabadságharc idején játszódik, és Ocskay László életét dolgozza fel, valamint a korszak számos más fontos történelmi személyei is felbukkannak benne. Az író szertelenül csapongó fantáziával, káprázatos ügyességgel szövögeti, bonyolítja a mese szálait. Nem a történelem Ocskayját, Rákóczi villámát, majd árulóját akarta ábrázolni, hanem a férfit, akit szerettek, egészen a vérpadig.

A drámai konfliktusokat, látványos csatajeleneteket, személyes drámákat, az útkeresést előtérbe helyező zenés darab a magyar sors örökké visszatérő kérdését boncolgatja. Melyik az igazabb út? Mit tehet egy vezető egy kiélezett helyzetben? Hogyan ítélhető meg egy áruló tevékenysége? Végsőkig, az utolsó csepp vérig kell harcolni, vagy tárgyalni kell a jövő reményében? Ezek mellett a legnagyszerűbb emberi érzés, a szerelem mindenható erejét mutatja meg, melyre a mai világunkban, ha lehet még nagyobb szükségünk van, mint bármikor! További infók Facebook-oldalukon találhatók.

Szóljon hozzá!