ZETApress

hírportál

Augusztusi Margó Zalában!

Bő másfél év után június 10-13-a között végre ismét élőben lehetett találkozni a kedvenc írókkal, költőkkel az idén 10 éves Margó Irodalmi Fesztiválon – tudatta Kubik Elvira sajtófőnök.

A Bookline támogatásával megvalósult, ötezer látogatót vonzó rendezvény négy nap alatt több mint negyven programot vonultatott fel: könyvbemutatókat, dedikálásokat, zenés produkciókat, városi sétákat. Ráadásul mindezt egy igazi nyári helyszínen, a Városmajori Szabadtéri Színpadon.

A tavalyi online Margó után idén nyáron a személyesség és az együttlét volt a fesztivál igazi hívószava, és a szervezők mindent meg is tettek azért, hogy egy barátságos, közvetlen hangulatú négy nap fogadja a látogatókat. Nagy érdeklődés közepette mutatták be az idei két Libri irodalmi díjast, Bereményi Gézát és Grecsó Krisztiánt, továbbá Spiró György, Szvoren Edina, Beregi Tamás, Szűcs Péter, Keresztury Tibor, Kukorelly Endre, Fábián Janka, Babiczky Tibor friss könyveit, illetve egy zenés produkció keretében Závada Péter új kötetét. A megszokott programokon kívül jó pár különleges attrakciót is tartogatott a Margó, mint például Vecsei H. Miklós és csapata Csoóri Sándor munkássága előtt tisztelegve létrehozott koncertszínházi előadása. Igazi születésnapi hangulatban telt a fesztivál ünnepi esztrádműsora és benne Nyáry Krisztián, Totth Benedek, Erdős Virág, Dragomán György és Szabó T. Anna személyes visszaemlékezése az elmúlt 10 évre, vagy Kardos-Horváth János, Simon Márton és Horváth Kristóf Színész Bob interaktív költészeti műsora, a záróesten fellépő Rájátszás-koncertről már nem is beszélve, amire már hetekkel a fellépés előtt is csak nagy szerencsével lehetett jegyet szerezni.

A fesztiválon került sor az idén először meghirdetett Mastercard – Alkotótárs alkotói ösztöndíjprogram díjátadójára is. A Könyves Magazin szakmai partnerségében megvalósuló programra nyílt pályázaton jelentkezhetett minden, a 40. évét be nem töltött vers- és prózaíró, akinek már megjelent legalább egy, legfeljebb két szépirodalmi kötete. A 81 pályázó közül Czakó Zsófia és André Ferenc nyerte az Mastercard – Alkotótárs ösztöndíjat és a vele járó két-kétmillió forintot.

Idén is folytatódott a Margó Extra, a fesztivál irodalmat és az olvasást népszerűsítő sorozata: ezúttal Hajós András, Menyhárt Jenő, Pelsőczy Réka, Trokán Nóra és Turai Barna meséltek olvasással, irodalommal kapcsolatos élményeikről.

Margó-díj 2021: elindult a nevezés!

2021-ben 7. alkalommal keresi a Margó Irodalmi Fesztivál a legjobb első prózakötet szerzőjét. A kortárs irodalmat és az olvasást népszerűsítő elismerés legfőbb célja, hogy megmutassa a legerősebb pályakezdőket. A nyertes a díjjal nemcsak 500 ezer forintot, hanem kiemelkedő mértékű kereskedelmi és médiatámogatást, valamint próbafordítást is kap. A magas szakmai presztízzsel bíró elismerés kiemelt támogatója, a Bookline, tavaly 15 millió forintértékű médiatámogatással járult hozzá a nyertes könyv népszerűsítéséhez, a Könyves Magazinon pedig egy éves tárcasorozatot indíthatott a díjazott. A díjra minden olyan magyar nyelvű szerző által jegyzett első prózakötet nevezhető, amely 2020. július elseje és 2021. június 30-a között jelent (vagy jelenik) meg és került kereskedelmi forgalomba. Az elismerést 2020-ban Harag Anita: Évszakhoz képest hűvösebb, 2019-ben Fehér Boldizsár: Vak majom, 2018-ban Mécs Anna: Gyerekzár, 2017-ben Szöllősi Mátyás: Váltóáram, 2016-ban Milbacher Róbert: Szűz Mária jegyese, 2015-ben Totth Benedek: Holtverseny című kötete nyerte meg. A Margó-díjat az őszi Margó fesztiválon adják át. A nevezésről idekattintva található több információ.

Margófeszt Zalában

Jó hír, hogy 2021-ben végre nyáron sem maradnak Margó nélkül az irodalmi és művészeti programok iránt érdeklődők. A 10. születésnap alkalmából megszületett a Margófeszt, ami augusztus 12-15-e között a zalai Szentgyörgyváron kerül megrendezésre. A hagyományteremtő céllal megvalósuló négynapos rendezvény egy igazi összművészeti fesztiválnak ígérkezik, melynek régiós együttműködési partnere a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program. Fellép többek között az Anima Sound System, Bödőcs Tibor, Háy János, Nádas Péter, Szűcsinger, Thuróczy Szabolcs vagy a VAN Filmzenekar, de az irodalmi és zenei programok mellett a szervezők nagy hangsúly fektetnek a vidék kulturális örökségének és gasztronómiájának bemutatására is. Arról, hogy pontosan mi várható augusztusban, június 24-én csütörtökön 18 órától a ferencvárosi Paletta Bisztró zalai különlegességeket is felvonultató zenés irodalmi estjén meséltek részletesen a szervezők.

Szóljon hozzá!