ZETApress

hírportál

Életfa a Centerben

Korábban már beszámoltunk arról, hogy háromnapos Made In Now Művészeti Fesztivál lesz, illetve most már volt március 17-19-én a VAM Design Centerben, sőt a nyitóprogram egyik látványos eseményéről Király Tamás divatbemutatójáról is írt Lantai József, aki a fotókat is készítette.

Szándékunk az volt, hogy a többi igazán színvonalas produkciót is szavakba foglaljuk, és képekkel illusztrálva bemutatjuk. A szervezők ígéretet tettek arra, hogy segítségünkre lesznek a közreműködők névsorának megadásával, azonban erre a mai napig hiába vártunk.

Célszerűnek láttuk volna, ha név szerint is megemlítjük például azt a kiváló énekes gárdát, akik a rendhagyó divatbemutatót tartották, azaz a kifutón jobbnál jobb énekesnők közismert dalok interpretálása közben mutatták be Németh Anikó kollekcióját. Ez tehát a késői beszámolónk oka, de nem lehet akadálya annak, hogy kevesebb szöveggel és inkább képekkel felelevenítsük, vagy megörökítsük azt, ami jó és kellemes volt.

A VAM Design Center ideális helyszíne volt a valóban színvonalas rendezvénynek. A nyitóesten ? melyen Winkler Nóra köszöntötte a vendégsereget ? megtudtuk, hogy a három nap centrumában igazából egy fotókiállítás és annak megnyitója szerepelt volna. Annyi kreatív ötlet született azonban a megvalósítás során, hogy a végeredmény a háromnapos fesztivál a Made In Now címet kapta és több lett pusztán annál, hogy nézzük meg, mi történik ma a kortárs művészetben.

Összművészeti fesztivál lett, hiszen voltak fotók, a fotókon a modellek ismert balett-táncosok, a mai magyar vezető divattervezők is bemutatkoztak, az említett kiváló énekes-csapat volt a modellgárda, Urbán György festőművész művei mellett installációját is láthattuk, amint szinte kisfiús örömmel festette meg a ruhabemutató hölgyeket és felöltöztette őket, Berkes Balázst és társait, valamint Nyári Károly zongoraművész lenyűgöző Sinatra estjét hallhattuk. És még nem teljes a felsorolás! Így is látható, hogy valóban szinte minden művészeti ág képviseltette magát.

A miértet az Életfa Országos Egészségőrző Program ügyvezető igazgatójától megfogalmazva hallhattuk: ? Az emberek régóta keresik az élet vizét. Az Életfa nem az élet vizét kínálja, hanem egy olyan programot, ami igaz nem az örökkévalóságot ígéri, de egy minőségi boldog életet, és ebbe beletartozik a művészet is. ? Megfontolandó mondatok!

Végül, de nem utolsó sorban meg kell említenem ? mert a jó hangulathoz feltétlenül szükséges némi inni és harapnivaló ?, hogy a La Fiesta Party Service emberei Kovács László vezérletével urai voltak az estének és mint a mesében, mi szem szájnak ingere, minden volt. Kellemes három nap, nagyszerű vendéglátás, élvezetes műsorok. Nem dicsérni szándékozom, de ami jó, az jó! Hát ez jó volt! Remélem, a képeim is beszédesek!

Szóljon hozzá!