ZETApress

hírportál

Táncos lábú nagykövetek

A Mecsek Táncegyüttes a Pécs2010 program nagykövete lett. 2010-ben, Pécs Európa Kulturális Fővárosa ünnepi évében élik megalakulásuk 55. jubileumát. Az egykori és jelenlegi tagok március 26-án, pénteken gálaműsor keretében idézték fel az elmúlt évek és a korábbi évtizedek sikereit.

A színházi esten hat néptáncos-generáció találkozott. Szakmai munkájuk elismeréseképp átvehették a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa program tiszteletbeli nagyköveti címét. Emellett az együttes részére Hiller István oktatási és kulturális miniszter elismerő oklevelet adományozott, valamint saját miniszteri keretéből ötmillió forinttal támogatta a műhely céljait ? tudtuk meg Rozs Borbálától.

A Pannon Filharmonikusok, a MiZo Pécs 2010 kosarasai, Vujity Tvrtko Pulitzer-emlékdíjas újságíró, a Pécsi Vasutas Koncert-fúvószenekar tagjai, valamint a Pécsi Balett Társulata viselték eddig a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa Program nagyköveti címét, a jól csengő névsor nemrég bővült a Pannon Volán Zrt. Bartók Béla Férfikarral, most pedig az immár 55 esztendős Mecsek Táncegyüttes is e megtisztelő cím birtokosává vált. E minőségben a táncosok májusban Kínába viszik Pécs és az Európa Kulturális Fővárosa program hírét, ahol a magyar küldöttség részeként bemutatkoznak a Sanghaji Világkiállításon.

A Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program nagykövetei olyan pécsi kötődésű, jól ismert és pozitív imázzsal rendelkező személyiségek, akik felkészültek arra, hogy aktívan és hatékonyan vegyenek részt a Pécs2010 EKF program népszerűsítésében. A nagyköveti címre sem önként jelentkezni, sem pályázatot benyújtani nem lehet. A nagyköveti cím viselése társadalmi-közösségi vállalás, nem jár anyagi juttatással és semmilyen egyéb költségtérítéssel vagy díjazással.

Az ötvenötödik jubileumát ünnepelő Mecsek Táncegyüttes a Pécsi Tavaszi Fesztiválon, a Sörény lábbal, víg orcával című jubileumi műsorával lépett fel, az előadás a Pécs2010 ? Európa Kulturális Fővárosa program hivatalos eseménye, amely a civil pályázaton nyert támogatást. A nagy érdeklődésre való tekintettel az est május 3-án, hétfőn újra látható lesz a színházban, valamint július 31-én, szombaton a Pécsi Szabadtéri Játékok keretében.

A Mecsek Táncegyüttes 1955. februárjban, Pécs város néptáncegyütteseként alakult meg, Simon Antal Erkel-díjas koreográfus vezetésével. A Kárpát-medencei magyarság hagyományos tánckultúrájának megőrzésére és színpadi bemutatására vállalkozott a társulat, mely az elmúlt ötvenöt esztendőben többször is megújult a hazai néptáncművészeti irányzatokkal együtt.

A kezdetekben Simon Antal folklórban gyökerező tematikus művei és táncjátékai szakmai elismeréseket és országos hírnevet eredményeztek a Mecseknek. A hetvenes évek közepén Bodai József művészeti vezető irányítása alatt az együttes a táncház mozgalom stílusával együtt változva új, kimondottan folklorista előadásmóddal lépett fel, a korábbi színpadias megoldásokkal szemben előtérbe helyezték a néptánc formakincsének eredetiségét, s ennek újrafogalmazására törekedtek ? amely további fesztiválsikereket eredményezetett.

A ?90-es évektől napjainkig tartó időszakot Molnár János művészeti vezetése fémjelzi. Molnár a tánchagyomány legalaposabb ismeretét, s ennek színházi-táncszínházi eszköztárral való megmutatását vállalta fel az együttessel. A közelmúlt sikereihez és elismeréseihez az együttes vezető Molnár Péter és Vass Oszkár munkája mellett Bognár József pécsi koreográfus tevékenysége is nagyban hozzájárult, akinek folklórelemeken alapuló táncszínházi darabjai jelentős sikert arattak a szakma és a közönség körében. Az elmúlt húsz esztendőben új alapokra helyeződött a táncos képzés is, amely 2003-ban a művészeti iskolai rendszerben nyerte el mai kiforrott formáját.

A Mecsek Táncegyüttes ötvenöt éves története során számtalan hazai és külföldi fesztiválsikerrel gazdagította a város hírnevét ? nyolc alkalommal nyerte el a Kiváló Együttes címet, félszáznyi elismerést szerzett a szakmai fesztiválokon, s mintegy hatvan külföldi vendégszereplés során a Távol-Kelettől Észak-Amerikáig képviselte méltó módon Pécset és Magyarországot. Művészeti vezető: Molnár János, együttes-vezetők: Vass Oszkár és Molnár Péter, asszisztens: Vassné Papp Viktória.

Szóljon hozzá!