ZETApress

hírportál

Kellett az Új esély!

Szőke Nikoletta: Új esély című dalával nyerte A Dal 2021 első válogatóját. A Duna Televízióban sugárzott műsorban tíz előadó és dal hangzott el, közülük a zsűri juttatott tovább négyet az elődöntőbe.

Szőke Nikoletta 35 pontot kapott a produkciójára, mögötte Galda Levente: Eredő című dalával végzett másodikként 33 ponttal, a Tortuga: Törnek az ablakok 31 ponttal harmadik, Hajdu Erik: Szürke madár 29 ponttal a negyedik lett. Az ötödik továbbjutót a közönség választotta ki szavazataival, a legtöbb voksot Mudfield: Nincsen szerencsém című dala kapta, amely 27 ponttal a 6-7. helyen állt.

A dalokat Vincze Lilla zenész, dalszerző, a Napoleon Boulevard eMeRTon-díjas énekesnője, zenepedagógus, énektanár; Nagy Feró énekes, dalszövegíró, a Beatrice és az Ős-Bikini frontembere; Mező Misi, a Magna Cum Laude énekes-gitárosa; valamint a zsűriben idén először helyet foglaló Ferenczi György Artisjus- és kétszeres eMeRTon-díjas zenész, énekes, szájharmonika-művész véleményezte és pontozta.

Az 1. válogató extra produkcióját Vincze Lilla és Ember Márk adta elő: a két énekes a közelmúltban elhunyt zenészre, Bergendy Istvánra emlékezett a Bergendy-együttes slágereinek csokrával. A műsor elején a szintén nemrég elhunyt Balázs Fecó zenész emlékére hangzott el egy dala a versenyzők előadásában.

A Dal 2021 két műsor-vezetője Orsovai Reni és Fehérvári Gábor Alfréd Freddie, velük kereshetik együtt a nézők az év magyar slágerét. Az idei versenyről és a résztvevőkről A Dal 2021 honlapján, valamint a műsor Facebook- és Instagram-oldalán találhatóak részletes infók, extra tartalmak, videók és cikkek.

Szóljon hozzá!