ZETApress

hírportál

Bergendy is eltávozott

Megint gyászol a sztárvilág: elhunyt Bergendy István Liszt Ferenc-díjas zenész, a Bergendy-együttes alapítója és vezetője. A szaxofonos, klarinétos, zeneszerző 81 évesen halt meg ma a koronavírus-fertőzés szövődményeinek következtében.

Nagy dolog, hogy ilyen sokáig, csaknem hat évtizeden át egyben tartotta a zenekart, amely sok korszakon és tagcserén ment át. Képzett dzsesszmuzsikusként játszott hosszú időn át slágerzenét. Nagyon kedves ember volt – mondta Zareczky Miklós énekes, aki 1992-től 25 éven át volt a Bergendy-együttes tagja.

Bergendy István 1939. október 08-án született Szolnokon, francia gyökerű nemesi ősei a Felvidékről kerültek szülővárosába. A tanulás mellett úszott, vízilabdázott és tangóharmonikázni, majd szaxofonozni tanult. A középiskolában Rock néven együttest alapított, apja ösztönzésére ment a Műegyetemre, ahol három évig autómérnöknek tanult, de 1961-ben felvették a konzervatóriumba.

Játszott a Műegyetemi Szimfonikus Zenekarban, egyik alapítója volt a Közgazdasági Egyetem klubjában megalakult Ifjúsági Jazz-együttesnek, amelyben öccse, Péter szaxofonozott, fuvolázott. A Bergendy nevet 1962-ben vette fel a zenekar és ő lett a zenekarvezető. Kezdetben az Ifjúsági Park téli helyiségében, a belvárosi Dália presszóban játszottak, nyáron a budavári Ifiparkban léptek fel rendszeresen.

A beatkorszakban a képzett zenészekből álló Bergendy-együttesnek nagy szakmai tekintélye volt, lemezfelvételtől rádiós élő adásig, koncertturnétól a Táncdalfesztiválig mindenhová hívták őket. Fontos szerepük volt Zalatnay Sarolta első rádió- és tévéfelvételének elkészítésében, segítették pályáján Komár Lászlót, Máté Pétert.

A ’60-as évek második felétől a Bergendy-együttes a dzsessz, a soul és a rock olyan egyvelegét játszva az egyik első hazai fúziós zenekar volt. 1970-ben csatlakozott hozzájuk Latzin Norbert billentyűs-zeneszerző és Demjén Ferenc basszusgitáros-énekes-szövegíró, akik révén egy csapásra országszerte népszerűek lettek. Ez a sok sikert és slágert hozó korszak 1976-ig tartott. Jómagam 1971 őszén I. éves műegyetemi hallgatóként gyakran hallgattam koncertjüket, mert szombat esténként az E-Klubban játszottak, én meg a szomszédos Münnich Ferenc Kollégiumban laktam.

1972-ben jelent meg első, saját számaikat tartalmazó albumuk Jelszó: LOVE – szeretet címmel. Olyan slágerek fűződtek a nevükhöz, mint a Jöjj vissza, vándor, a Mindig ugyanúgy – amelyet a Duna-parton hallgattam 1971 júliusában, miközben az E-épületbeli szóbeli felvételimre várakoztam -, a Sajtból van a Hold, a Darabokra törted a szívem vagy az Iskolatáska. Ez utóbbi A Hétfő (Hét fő) című korongon hallható, amely az első magyar koncertalbum – a nap minden órájához tartozik egy dal – és az első hazai könnyűzenei dupla-lemez is volt.

Miután 1974-ben Latzin, majd 1977-ben Demjén is távozott, az együttes 1980-tól sikeres mesejátékokat, gyermekalbumokat készített. Bergendy István szerezte a Süsü, a sárkány, a Süsüke, a sárkánygyerek, a Futrinka utca és a Sebaj, Tóbiás tévésorozatok, a 24 részes Én táncolnék veled című tévé-tánciskola zenéjét, emellett musicaleket – Kártyaaffér hölgykörökben, Mesélj, Münchhausen, Bohóc az egész család, Robinson és Péntek, Dobszó az éjszakában, Ördög bújjék -, valamint A rendíthetetlen ólomkatona címmel rock-kantátát is írt.

A ’80-as években megalakította a Bergendy Koncert-, Tánc-, Jazz- és Szalon Zenekart, amelynek 12 tagja közül 8 zenész volt, 4 meg énekes és vokalista. Az együttes a XX. század mindenfajta könnyűzenéjét, tánczenéjét adta elő show-szerűen, elegáns egyenruhákban. Bálok rendszeres fellépői voltak, tánciskola-felvételeik lemezen, televízió-sorozatban és videokazettán is megjelentek. 2009 októberében a zenekart kisebb létszámú együttes váltotta fel, amelyet 2017-ben feloszlatott. A Bergendy 15 nagylemezt készített.

A magát 1971 óta kopaszra nyíró zenésznek két gyermeke született. Bergendy Istvánt számos szakmai elismerés mellett 2009-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti-keresztjével tüntették ki, 2011-ben pedig kiemelkedő zenei és előadóművészi tevékenysége elismeréseként Liszt Ferenc-díjjal jutalmazták.

Szóljon hozzá!