ZETApress

hírportál

Évadzáró a Nemzetiben

Évadzáró társulati ülést tartott délután a Nemzeti Színház. Vidnyánszky Attila igazgató értékelte a félbeszakadt évadot és beszélt az idén a szokottnál korábban, augusztus 3-án induló 2020/21-es szezon terveiről. A nagy-színpadi esemény végén átadták a Szeleczky Zita-gyűrűt, a Farkas-Ratkó-díjat és a teátrum saját alapítású elismeréseit.

A Himnusz elhangzása után megemlékeztek a napokban elhunyt Csurka László Jászai Mari-díjas színművészről, rendezőről, érdemes és kiváló művészről, a Nemzeti Színház örökös tagjáról. A június 16-án kedden 84 évesen elhunyt művészről szeptemberben egy esttel is megemlékeznek.

Vidnyánszky Attila elmondta: az évadban 237 saját előadást játszottak, 19 belföldi és 20 külföldi vendégjátékon volt a színház. Március 10-ig, a koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzet kihirdetéséig csaknem 75 ezer nézője volt a teátrumnak. Az évad nagyon jól indult, az esztergomi bazilika előtt is eljátszhatták a Csíksomlyói passiót. A tervek szerint a jövő évad elején – a gyulai Márai-bemutató, A kassai polgárok augusztus 16-i premierje után – Debrecenben augusztus 26-án a Református Nagytemplom előtt játsszák el újra a Csíksomlyói passiót, a Magyar Nemzeti Táncegyüttessel közös produkciót. A március óta bezárt színház elmaradt előadásait pótolják az ősszel, az idei MITEM azonban elmarad, a következő nemzetközi fesztivált jövő tavasszal rendezik meg. A Forró mezők és a Tizenhárom almafa című produkcióval kezdik a szezont.

Az igazgató kiemelte, hogy megkapták a 2023-as színházi olimpia rendezési jogát, a nemzetközi esemény előkészületei már ősszel elkezdődnek. Kitért arra is, hogy elindították a Déryné Programot és olyan településekre is eljuttathatják a színházi produkciókat, ahol eddig nem láthattak színvonalas előadásokat az emberek. A program keretében eddig hat produkció létrehozását támogatják és 42 előadást juttatnak el az ország különböző pontjaira, emellett megalakult és elkezdte a próbákat a Déryné Társulat is – sorolta az eredményeket, kiemelve: eddig négyszáz település jelentkezett, hogy fogadna előadásokat.

Az igazgató új tagként köszöntötte a Nemzeti Színházban Szász Júliát, aki a Kaposvári Egyetem színművész szakának elvégzése után szerződött a társulathoz. A színészt eddig is több előadásban – tavasszal a Bátrak földje című 80 részes tv-sorozatban – láthatta a közönség. A jövő évadban az első nagy-színpadi bemutató, a Rómeó és Júlia női főszerepét alakítja.

A Szózat elhangzása előtt a Szeleczky Zita-gyűrűt Szűcs Nelli, a Farkas-Ratkó-díjat – amelyet a Pesti Magyar Színház és az új Nemzeti Színház társulatai évente, felváltva szavaznak meg egy-egy társulati tagjuknak – Berettyán Sándor vehette át. A színház saját alapítású díjai közül – szintén a társulat szavazatai alapján – a Szörényi Éva-díjat Udvaros Dorottya színművész, a Sinkovits Imre-díjat Rátóti Zoltán színművész, a Németh Antal-díjat Pintér Szilvia, a teátrum ifjúsági programfelelőse és színház-pedagógusa, a Kulissza-díjat pedig Madácsi Béla díszítő és zenekari altiszt vehette át.

Udvaros művésznőtől megtudtuk, hogy 11 óra 15 perckor vesznek ma végső búcsút édesapjától a Farkasréti-temető Makovecz-termében. A család kérése, hogy a gyászolók kegyeletüket egy szál fehér rózsával fejezzék ki! Udvaros Béla rendező, író, az Evangélium Színház alapító-igazgatója május 14-én csütörtökön 95 éves korában hunyt el, a művészt a Magyarországi Evangélikus Egyház saját halottjának tekinti.

Szóljon hozzá!