ZETApress

hírportál

Újraválasztott elnökség

Az EJI elektronikusan tartotta meg tisztújító Küldöttgyűlését. Az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület február elején megválasztott Küldöttgyűlése – a járványhelyzet miatt történetében először – teljesen elektronikus formában tartotta meg első ülését, amelynek során befejeződött az egyesület négyévente esedékes tisztújítása – tudatta Zala Krisztina.

A Küldöttgyűlés az Elnökség és a Felügyelőbizottság tagjainak újra bizalmat szavazott. Az EJI Egyesület elnöki posztjára ismét dr. Gyimesi Lászlót választották meg, aki e tisztséget 2012. április 5-e óta megszakítás nélkül tölti be.

Az Elnökség tagjai továbbra is: Császár Angéla színművész, Kiss János táncművész, Sztevanovity Zorán zeneművész és Zsilák György artistaművész.

Az Ellenőrző Bizottság összetétele is változatlan: Fehér Anna színművész, Földi Béla táncművész és Horváth Kornél zeneművész.

Megváltozott a két Jogdíj-bizottság összetétele és létszáma. A Zene- és Táncművészek Jogdíj-bizottsága 15 tagúra bővült. Az eddigi tagok legtöbbjének – köztük olyanoknak, akik az egyesületet megalapítása óta, azaz több mint 30 éve segítik a közös munkát – ismét bizalmat szavazott a Küldöttgyűlés. A hét új tag: Eötvös Tibor, Freinreisz Károly, László Attila, Póka Egon, Rotter Oszkár, Topolánszky Tamás és Zsoldos Béla.

A szavazatok alapján a Zene- és Táncművészek Jogdíj-bizottságának tagjai: Benkő László, Brieber János, Eötvös Tibor, Freinreisz Károly, dr. Gyimesi László, Koncz Zsuzsa, László Attila, Póka Egon, Rotter Oszkár, Szabó András Bálint, Szenthelyi Miklós, Temesi Bertalan, Topolánszky Tamás, Wagner Gábor és Zsoldos Béla.

A Színművészek Jogdíj-bizottsága 11 fővel folytatja munkáját. Megválasztott tagjai: Borbás Gabi, Császár Angéla, Detre Annamária, Egri Márta, Hegedűs D. Géza, Konrád Antal, Mihályi Győző, Molnár Zsuzsanna, Pálos Zsuzsa, Rába Roland és Rajkai Zoltán.

A Küldöttgyűlés meghallgatta a COVID19 járvány okozta károk enyhítésére tett intézkedésekről és szociális támogatási programokról szóló beszámolót, valamint megtárgyalta a felosztási szabályzat módosítására tett javaslatot a soron következő jogdíj-felosztás folyamatának felgyorsítása érdekében.

Szóljon hozzá!