ZETApress

hírportál

Négy tízessel nyert a Nene

A Nene: Későre jár című száma nyerte tegnap este A Dal 2020 második válogatóját. A Dunán és a Duna World-ön sugárzott műsorban a négy zsűritagtól a maximális 40 pontot kapta a zenekar, így automatikusan továbbjutott.

Mellettük továbbjutott még a Kies: Az egyetlen című száma, Molnár Dániel: Ábránd című dala, Takács Nikolas: Csendbeszéd, Wolf Kati: Próbáld még! és Nági: Freedom – Felszállok a gépre című száma. A múlt szombati 1. válogató továbbjutóiról idekattintva olvashatunk.

A dalválasztó show-ban idén még nagyobb szerepet kapnak az ötödik zsűritag szerepét betöltő nézők, akik a műsor folyamán kétszer is szavazhattak SMS-ben. Az első 10 perces szavazás után a legkevesebb voksot Arany Timi kapta, így ő automatikusan kiesett a versenyből. Utána a zsűri döntésével búcsúzott a további versengéstől a Patikadomb. A bent maradt dalokra további öt percig szavazhattak a nézők SMS-ben. A voksaik alapján kialakult sorrendet pontokká alakították, így alakult ki a hat továbbjutó dal sorrendje.

A második válogató extra produkciójaként Rúzsa Magdi és zenekara adta elő Érj hozzám című számát. A Dal 2020 két műsor-vezetője Rókusfalvy Lili és Fehérvári Gábor Alfréd Freddie, velük kereshetik együtt a nézők az év magyar slágerét. A dalválasztó show győztese 75 millió forint összértékű nyereménnyel építheti tovább zenei karrierjét. Az idei versenyről és a résztvevőkről A Dal 2020 honlapján, valamint Facebook-, Instagram- és YouTube-oldalán találhatóak részletes információk, extra tartalmak, videók és cikkek.

Szóljon hozzá!