ZETApress

hírportál

Passió 2020 az Arénában

Jelmezes közreműködésre 2020 önkéntest várnak a Passió 2020 produkcióba. Április 4-én, a Virágvasárnap előtti szombaton 15 és 19 órakor mutatják be a Papp László Budapest Sportarénában a Jézus életének utolsó napjait felidéző Passió 2020 produkciót. Fotóink Lantai József felvételei.

A színjátszásra jelentkező önkéntesek a passio2020.hu oldalon regisztrálhatnak február 26-án Hamvazószerdáig, a jegyeket pedig január 15-én szerdától lehet 2020 forintért megvásárolni – közölte dr. Grundtner Marcell Károly, a produkciót szervező Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetője délelőtt a helyszíni sajtótájékoztatón.

Az ügyvezető kiemelte, hogy az előadás a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus elő-rendezvénye. Kitért arra is, hogy elsősorban a családokat szeretnék megszólítani, emellett az önkéntesség jelentőségét akarják kiemelten megjeleníteni és már középiskolai osztályok is jelentkeztek.

A Passió 2020 hőse Jézus mellett egy mai 25 éves egyetemista fiatalember (Hilvén Marcell), aki a saját útját járva szembesül a passió alapkérdéseivel, civil ruhás mai alakként jelenve meg a kosztümös szereplők között – mondta el Meskó Zsolt, a darab írója és rendezője. A darabban megjelenik a Kísértő is, a szintén ma élő, szimpatikus 21 éves fiatal (Andréka Ágoston), aki kérdéseket tesz fel és próbatételek elé állítja a főhőst. A kérdéseket Jézus – akit György-Rózsa Sándor színművész alakít -, a jeruzsálemi nép, a római katonák és a tanácsosok is megkapják, s reakciók révén születik meg valami és vezet el minket önmagunk új útjára – fogalmazott a rendező.

Az előadás 70 perc hosszú és a Pasaréten tavaly-tavalyelőtt bemutatott Passiójáték szövegkönyvére épül. Az Arénában a nézők a lelátón ülnek majd, a küzdőtéren 70 méter hosszú, kereszt alakú színpadot építenek fel. Ennek oldalán lépcsők helyezkednek el, s a nagyrészt Jeruzsálem népét alakító önkéntesek itt foglalnak majd helyet, valamint az 1,80 méter magas emelvényen. Három nagy kivetítő lesz, s a történet végére hatalmas LED-falkereszt alakul ki a szereplők arcaival.

A rendező emlékeztetett arra is, hogy a passiójáték évszázadokon keresztül az európai kultúrtörténet egyik kulcseseménye volt, Magyarországon 1945-ig minden település eljátszotta saját passiótörténetét. A passiójáték a ferences szerzetesek passiójátszási hagyományára épül, amely megteremtette például a Csíksomlyói Passiót is. Ezek a passiójátékok mindig a kor emberének tekintetén keresztül látják a 2000 évvel ezelőtti történetet – fűzte hozzá.

A pasaréti hetven szereplőből tízen megjelentek a sajtótájékoztatón, de mint kérdésemre a Kaifás főpapot játszó Andréka Gábor – aki feleségével, Ágnessel és öt gyermekükkel vesz részt az áprilisi produkcióban – elmondta, mind a hetvenen ott lesznek. Meskó Zsolt rendezőt arról faggattam, mi lesz túljelentkezés esetén? Megnyugtatott, hogy másnap: Virágvasárnap is üres az Aréna, így a második csoporttal újabb előadás(ok) is rendezhető(k). S jó hír még a diákoknak, hogy igazolást is kapnak az önkéntes munkáról, mely ma már előfeltétele az érettségi vizsgának!

Szóljon hozzá!