ZETApress

hírportál

Kukac Kata Budapesten

Kukac KataBudapesten keres új barátokat Kukac Kata: szeptember 29-én vasárnap mutatja be a Turay Ida színház Bozsó József ? Kocsák Tibor szerzeményét a Kukac Kata című mesemusicalt. Kukac Kata a kis hernyólány a veszprémi és a szarvasi bemutatkozás után, Békéscsabát is meghódította, most pedig Budapesten készül hasonlóra.

A Bozsó József színész, rendező által megírt meséhez Kocsák Tibor zeneszerző komponálta a zenét. A történet szerint Kukac Kata pillangó szeretne lenni, ezért elindul kalandos útjára az éjszakai erdőbe, ahová elkísérik társai is, akik jóban-rosszban vele tartanak. Ők: a bolondos sáska, a cirkuszi mackó és a kék béka. A szereplők közös erővel legyőzik félelmeiket és a rájuk leselkedő veszélyeket; hogy a történet legvégére megtalálják mindannyian azt, amit annyira kerestek ? a tiszta és mély barátságot. Teszik mindezt sok zenével, tánccal és humorral.

A musicalt rendező Bozsó József korábban a lányának mesélt Kukac Katáról, s ez alapján született a mű. ? Kettős értelmű a cselekmény. Egyrészt megmutatja, hogy végig kell járni az utunkat ahhoz, hogy elérjük a célunkat, és érdemes végigcsinálnunk, hogy megvalósítsuk az álmunkat. A másik, az átvitt értelme, ahogy pozitív dolgokon keresztül felnőtt lesz valaki, tudja, hogy mit akar, barátokat gyűjt, célokat tűz ki magának, amikért képes küzdeni. Mint minden mesének, úgy ennek is létezik tanító része. A Bagoly, a Béka elmond egy-egy intelmet, figyelmeztet, hogyan kell viselkednünk bizonyos helyzetekben. Kiskorukban kell megfogni a gyerekeket, hogy szeressék az állatokat, a zenét, legyenek kitartóak, nyitottak a világra ? nyilatkozta a rendező a darabról.

Tervezett szereposztás: Kukac Kata ? SZILVÁSI JUDIT, Sáska Sámuel ? SZÁNTÓ SZANDRA, Szőr Handa Bunda ? BOZSÓ JÓZSEF / BARSI MÁRTON, Csigabige / Kék Béka/ Kukac mama ? BODOR SZABINA, Bölcs Bagoly ? ANTAL ÁDÁM, Vakond ? FALUSI BALÁZS ÁRON, Kukac Papa ? MERK LÁSZLÓ. Rendező: BOZSÓ JÓZSEF, Magyar Zenés Színház.

Szóljon hozzá!