ZETApress

hírportál

Bábünnep az Andrássy úton

X. BÁBU Fesztivál 2019Fesztivállal ünnepel a 70 éves Budapest Bábszínház. Konferenciasorozat, bábkiállítás, drámapályázat, új premier, közönségtalálkozók, hazai és nemzetközi produkciók sora: tíznapos fesztivállal ünnepli a Budapest Bábszínház fennállásának 70. évfordulóját október 8-a és 17-e között ? tudtuk meg délután.

A X. BÁBU Fesztiválra a kortárs bábművészet kiemelkedő hazai és külföldi alkotói kaptak meghívást. A Budapest Bábszínház Közép-Európa legnagyobb bábszínháza. ? Missziónknak tekintjük, hogy miközben ápoljuk a bábművészet hagyományait, befogadjuk és megmutassuk a legújabb törekvéseket is. Nem titkolt célunk, hogy e folyamatosan változó, a határait állandóan feszegető, izgalmas műfaj a szélesebb közönséghez is eljuthasson. Ezért rendezzük meg a X. BÁBU Fesztivált, amelyre a kortárs bábművészet kiemelkedő hazai és külföldi alkotói kaptak meghívást. Szeretnénk, ha hagyományt teremthetnénk, és a jövőben ez az esemény lenne Budapest nemzetközi bábfesztiválja ? mondta Meczner János igazgató.

A délutáni sajtótájékoztatón kiderült: az intézmény több, mint egy éve készül a kerek évfordulóra, így a fesztivál kísérőprogramjaként október 8-án kiállítás nyílik a 70 éves Budapest Bábszínház történetének legszebb bábjaiból. A közönség olyan nemzetközi hírű tervezők munkáit csodálhatja meg, mint Ország Lili, Bródy Vera vagy Koós Iván. A teátrumot korábban 34 évig igazgató Szilágyi Dezső tiszteletére emléktáblát helyeznek el, illetve a fesztivál keretében hirdetik ki a fiatal írók számára kiírt drámapályázat végeredményét is, amelynek célja, hogy új, színvonalas bábszínházi szövegkönyvek megszületését ösztönözzék.

A X, BÁBU fesztiválra a hazai társulatok mellett a műfaj legnívósabb nemzetközi produkciói kaptak meghívást. Október 10-én a holland Duda Paiva Company egyszemélyes produkcióját, a BLIND-ot láthatják, október 11-én az Egyesült Királyságból érkező Hijinx?Blind Summit Theatre a Meet Fred című történetet állítja színpadra, míg október 12-én a francia Théátre Sans Toit: CUBiX, október 13-án pedig a görög Hop Signor Puppet Theatre: Giraffe című előadását mutatják be. A program része az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház: Volt egyszer egy című meséje is, melyet október 14-én ad elő a marosvásárhelyi társulat.

A hazai bábművészet kiválóságai közt szerepel majd a Bóbita Bábszínház: Torzonborz, a rabló című előadása október 16-án, ugyanezen a napon mutatkozik be Markó-Valentyik Anna az Alaine ? Ideje a meghalásnak című szóló-előadásával (KL Színház). A Füge Produkció ? Staféta ? Trafó Kortárs Művészetek Háza koprodukciójában lesz látható A TÓ, Bercsényi Péter bábművész és Dányi Viktória táncos szereplésével október 17-én.

A programsorozatot a színház idei első bemutatója, a Holdbéli csónakos premier előadása nyitja meg Hoffer Károly rendezésében. Weöres Sándor lírai mesejátékának többféle bábtechnikát felvonultató előadásában találkozik a klasszikus és a kortárs bábművészet, a hagyomány és a progresszió, a múlt és a jövő. Ebből részletet is bemutattak a délutáni sajtótájékoztatón.

A fesztiválprogramban a Budapest Bábszínház olyan népszerű előadásai is helyet kaptak, mint a Coraline (rendező: Ascher Tamás), a Boribon és Annipanni (rendező: Ellinger Edina) ? melyről 2016 decemberében írtam ? és A vihar (rendező: Szikszai Rémusz). Természetesen a legfiatalabb bábszínész generáció is képviselteti magát a szakmai ünnepen: a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanulói az Anima című előadásukkal reflektálnak a báb műfajára.

Mivel a nagyváradi Szigligeti Színház Lilliput Társulata szintén idén ünnepli fennállásának hetvenedik évfordulóját, velük és a Petőfi Irodalmi Múzeum ? Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézettel (PIM-OSZMI) közösen valósul meg a Tradíció és innováció. 70 év báb című konferenciasorozat, amely az ünneplő intézmények szemszögéből vizsgálja meg az elmúlt hetven év bábtörténetét és veszi számba a műfaj innovatív lehetőségeit. A Budapest Bábszínházban a bábelőadások percepciójának és a befogadás esztétikájának sajátos kérdései, a bábszínházi nyelv és a korosztályok témája, valamint a báb műfajára érzékenyítő programok kerülnek a középpontba. Ezt a PIM-OSZMI bábtörténeti konferenciája követi.

A sajtótájékoztatón az évad többi bemutatójáról is szót ejtett Meczner János igazgató: decemberben Kosztolányi Dezső novelláját, az Esti Kornélt állítja színpadra Szilágyi Bálint. 2020 januárjában láthatja a közönség John Boyne: Szabadesés avagy Barnaby Brocket kalandjai a felhőkön innen és túl című történetét Lázár Helga rendezésében. Februárban Schneider Jankó kezdi meg Václav Ctvrtek: Rumcájsz című meséjének a próbáit a Nagyszínpadon, majd Markó-Valentyik Anna rendező Rügyek és gyökerek címmel készít báb-előadást a legkisebbeknek áprilisban. A X. BÁBU Fesztivál programja elérhető a honlapon és a Papageno Magazin különszámában.

Szóljon hozzá!