ZETApress

hírportál

Józsefvárosban ünnepeltünk

Józsefváros ünnepeltHozsanna néked Szent Király! címmel Józsefváros Önkormányzata ünnepi műsorral várta polgárait ma 10 órakor a Golgota téren államalapító Szent István királyunk ünnepén. Moderált: Takács Bence Ervin előadóművész. A Himnusz közös éneklését követően ünnepi beszédet mondott: Sára Botond polgármester.

A 20 perces zenés játékban szólót és duettet énekelt Fehér Adrienn és Pásztor Máté, továbbá Keresztes Ildikó és Varga Miklós. Közreműködött a Kálvária téri Turay Ida Színház társulata és a makói Forgatós Táncegyüttes. Koreográfus: Doktor László, rendező: Koltay Gábor volt. Az új kenyeret Vargha Miklós Péter, a Szenes Iván téri Magyarok Nagyasszonya Templom plébánosa áldotta meg.

? Ez az ország addig lesz erős és hatalmas, addig létezik, amíg a Szentkorona eszméje és a Boldogasszony szeretete összetartja. Amint a Korona eszméje elvész és a kincstár egyik tárgyává szürkül, az ország elveszett, területe csonkul, lakóinak önérzete pedig szertefoszlik, mint a rosszul szőtt vászon! ? hallgattuk a szent király intelmeit.

A műsorban a 2016-os Hősök terei Itt élned, halnod kell! és az 1983-as királydombi István, a király című rockoperák dallamai és képei köszöntek vissza. A Szózat közös éneklését követően mindannyian megkóstoltuk az Ország tortáját, az Ország cukormentes tortáját és a most megáldott Ország kenyerét.

Szóljon hozzá!